18.6 C
Cegléd
2024. június 14. péntek
spot_img

Az önkormányzati választás tanulságai

Az önkormányzati választás egyik legfontosabb tanulsága, az elmúlt 8 év polgármesteri tevékenységével szembeni kritika, az óriási elégedetlenség. 

Takáts Lászlót a résztvevők negyedének voksaival választották polgármesterré úgy, hogy mellette Korondi Miklós és Csáky András néhány szavazat különbséggel ugyanennyit kapott, vagyis a 1,5-2 %-os különbség a hibahatáron belül van. Takáts úgy lesz polgármester, hogy 10 ceglédi választóból 9 nem rá szavazott. Ezt minden intézkedésénél, a költségvetés kialakításánál és bármilyen elképzelés megfogalmazásánál figyelembe kell vennie. Kezdhetné azzal, hogy – miután a listáról Korondi képviselő bejutott a testületbe – Csáky Andrást is felkéri a város vezetésében való részvételre. Ez nemcsak gesztus értékű cselekedet lenne, hanem annak elismerése, hogy azoknak a választó polgároknak a véleményét is figyelembe veszi, akik közel ugyanannyian vannak, mint az őt megválasztó polgárok. Ez már maga újdonság lenne a ceglédiek életében, hiszen az előző polgármester nemcsak azoknak a véleményét nem vette figyelembe, akik nem rá szavaztak, azokét sem, akik igen. Takáts László nincs könnyű helyzetben. A kiüresített önkormányzatiság keretei között kell megtalálnia a fejlődés útjait, miközben sokkal kevesebb mozgástere lesz, mint elődeinek. 

Itt már nincs helye az országos politika gondolkodás nélküli leképezésének. El kell döntenie, hogy a Fidesz vagy Cegléd polgármestere akar-e lenni. 

A marsallbot ott van a kezében. Van lehetősége, hogy tegyen Ceglédért és megmutassa, hogy ceglédiként Cegléd város, a ceglédiek érdekeit tartja szem előtt. Tennivaló is akad bőven, hiszen nemcsak az elmúlt évek helyben járását kell meghaladni, hanem az egyre nehezedő gazdasági környezetben kell megtalálnia a városfejlesztés forrásait. Ehhez felnőttként kell kezelnie a ceglédi polgárokat – kérjük, a központi lózungoktól kíméljen meg minket. És meg kell haladnia alpolgármesteri tevékenységének színvonalát is.

Bár a képviselő testületben 9 fideszes képviselő van, nincs okuk az elégedettségre. Legtöbbjük minimális különbséggel lett képviselő, miközben négy évvel ezelőtt jelentős előnnyel nyerték a körzetüket. Újra kellene gondolniuk képviselői munkájuk eredményességét-eredménytelenségét. A választók voksainak csökkenése is az elégedetlenséget mutatja. A Jobbik előretörése önmagáért beszél. A fideszes képviselők szinte valamennyien kevesebb szavaztatott kaptak a négy év előttinél, Hegedűs Ágota és Károly Ferenc tudta csak növelni a szavazatok arányát.

A Ceglédért Független Egyesület számára szintén van tanulság, hiszen nem Ceglédért tevékenykedett és pont annyira független, mint amennyire egyesület. Sikerült egy jó polgármester jelöltet találniuk, de nem sikerült felépíteniük. Pedig lehetett volna esélye, ezt a szavazatok aránya jelzi. Nem sikerült megszólítani azokat a választókat,akiknek csömörük van a politikából, s főként nem sikerült olyan programot mutatni nekik, amely meggyőzte volna őket, hogy el kell menniük szavazni. Így csak azokat a szavazatokat sikerült újra osztani, akik elégedetlenek voltak az elmúlt évek városvezetésével, a korrupcióval, a tehetetlenséggel, kilátástalansággal. A szavazatok újra osztása sikerült is valamennyire, hiszen csak néhány százalékkal maradt el Csáky úr a győztes polgármestertől. Ha azonban sikerült volna megszólítani azokat, akik nem mentek el szavazni (ez a választók közel fele), akkor nyerhetett volna. Azt sem értette meg Csáky polgármesterjelölt úr, hogy a ceglédiek az eddigi városvezetés meghaladására vágynak. Sajnos, nem fogalmazta meg önmagát markánsan a városvezetéssel szemben, ezzel a kontinuitást sugalmazta. Ezt pedig nem akarja senki. A kontinuitás jelent meg az ajánlóban is, ez pedig a mai Magyarországon inkább hátrány, mint előny. Hiteles képviselőjelölteket sem sikerült találni, akikről elhittük volna, hogy érdemes velük leváltani a fideszes képviselőket.

A politikai szövetségkötés pedig nem szégyen, növelheti az esélyeket. A Ceglédi Független Egyesületnek is újra kellene gombolni a kabátot. A mostani vezetés most már többedszer bizonyította, hogy nem alkalmas valódi (hatalomtól) független, civil szervezetté tennie az egyesületet, akiknek nemcsak a választásokkor van tennivalójuk, hanem a választások között is. A vezetésnek le kellene mondani és átadni helyét azoknak, akik képesek valódi civil szervezetté változtatni az egyesületet, ami a következő választáson, ha még mindig lesznek politikai ambícióik, siker reményében indulhatnak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

274 milliót ad a kormány a kórház vizesblokkjaira

A kormány 274,5 millió forint támogatást ad a ceglédi...

Kamerával vadásztak

Többek között Cegléden tartotta akcióját a rendőrség – a...

Életmű díj

Nagy megtiszteltetés érte a ceglédi fotóséletet: a Magyar Fotóművészek...

Egy ceglédi vagon életútja

Az élet néha érdekes meglepetéseket produkál, olykor olyan helyeken...

Jakab István Csáky Andrásról

Sajtótájékoztatót tartott a Városházán Jakab István, a Ceglédi Roma...