20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Libás dalok a belvárosban

Az intézmény életében jelenlevő többéves hagyománynak köszönhetően idén is felvonultak a gyerekek Márton nap alkalmából november 11-én délelőtt. A jeles nap kapcsán a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola mintegy félezer diákja sétált a hagyományéltetés jegyében.

„A Táncsics iskolában már több éve foglalkozunk azzal, hogy a Márton napot megünnepeljük, a délelőttösök és a napközisek egyaránt. Miután elkészítik azokat az ajándékokat, melyeket ilyenkor a gyerekek a kezükbe visznek – ez osztályonként változó – délelőtt egy felvonulást szervezünk, mely során úgy gondoltuk hogy séta közben több helyen megállunk és az összegyűjtött libás dalokat közösen elénekeljük.” – számolt be a felvonulás hátteréről a szervező, dr. Tóthné Farkas Ildikó, aki azt is elmondta: a tapasztalat az, hogy az újonnan érkező gyerekek az óvodából már nagyon sok mindent hoznak és tudják, mi a célja ennek a hagyománynak.

A Márton napi eseményen körülbelül 4-500 diák vett részt, akik a piacot, a Művelődési Központot, a Kossuth és végül az Eötvös teret választották útvonaluknak, majd mindegyik állomáson elénekeltek egy-egy dalt. 

371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott e döntés ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...