17.8 C
Cegléd
2025. július 16. szerda
spot_img

Ceglédiek a serdülő válogatottban

Másnap korai ébresztő után a helyszínen volt lehetőség a mérlegelésre, majd reggeli után indultunk a verseny helyszínére. A verseny az U14-es korosztály küzdelmeivel indult hat szőnyegen. Szép számmal gyűltek össze a judokák, amint a verseny honlapjáról megtudtuk, huszonkilenc ország több mint hatszáz versenyzője indult a két korcsoportban.

A ceglédi fiatalok közül először a lányok álltak tatamira. Kerekes Gréta az 57, míg Klein Dorina a 36 kilogrammban mérte össze az erejét a többiekkel, és mind a ketten az értékes második helyen végeztek. Rövidesen megkezdődött a fiúk versenye is, itt is két ceglédi fiatalnak szurkolhattunk. a 60 kilogrammban induló Vég Zsombor nem hagyott esélyt versenyzőtársainak, egyenes az aranyéremig menetelt. Szegedi Dániel a 42 kilogrammban szintén derekasan helytállt, csak egy igen felkészült és láthatóan idősebb orosz versenyző tudta legyőzni, de bronzmeccsen már nem lehetett megállítani, így begyűjtötte a ceglédiek negyedik érmét.

A verseny szervezéséről, a helyszínről csak jókat tudunk mondani, köszönjük a szervezőknek a profi hozzáállást, és a lányainknak, fiainknak a derekas helytállást!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...