-3.5 C
Cegléd
2025. február 19. szerda
spot_img

Molnár Márton és a Nagy Rajzolás

A kiállításon bemutatott videó készítője, Botond elmesélte, hogy a videót Girst Ádám tanár úr média órájára készítette. A „Kakukktojás”, és az „Ez vagyok én” címek közül lehetett választani. Botond az utóbbi mellett döntött. – Eleinte nem ilyen videót akartam csinálni, egy kicsit jobban benne szerepeltem volna én is, már a címe miatt is. Ez a kisfilm, a minket körülvevő, igazán mély gondolatokat, problémákat mutatja be. Ez egy szembesítő művészeti alkotás, az igazság kimondására van kiélezve. – tette hozzá Botond.

Az alkotó elmondta, a videó eleje megmutatja, milyen szépséget rejt a világ, majd egyre jobban reflektál a körülöttünk levő problémákra. A cím – Ez vagyok én – tehát nem csak Botondról szól, hanem mindnyájunkról, hiszen bárki beleképzelheti magát az „én” helyébe.

– Remélem, hogy abban, aki még nem gondolkozott ezeken a dolgokon, a világon, a szépségén s a benne levő problémákon, elültettem egy gondolatcsírát, amit majd továbbvisznek. Aki pedig már elmélkedett hasonlókon, szeretném, ha még magasabb szintre emelné azt. – mondta Botond.

Botond hozzátette, hogy szerinte az ilyen alkotások nagyon fontosak, mert rengeteg probléma van a világban, ami megoldásra vár. Ez a kisfilm nem megoldás, csupán szembesítés, a megoldásra együtt kell rájönniük az embereknek.

A kiállítás december 10-ig látogatható.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

A VIDEÓt az alábbi linken tekinthetik meg…

Kovács Diána

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kötelező a védőmaszk

A légúti vírusos megbetegedések/fertőzések számának emelkedése miatt 2025. február...

A piros Mauritius

Magyarország - Mexikó... E két helyszínen játszódik Veres Tamás...

Iskolai erőszak ellen

Szemléletformáló előadáson vettek részt a Ceglédi Református Általános Iskola...

Kosarasok győzelme

A Cegléd idegenbeli győzelemmel tudta le a női kosárlabda...

Városlátogatóban

Egy 90 fős csoport érkezett városunkba Budapestről, hogy megcsodálja...