7.7 C
Cegléd
2025. május 14. szerda
spot_img

Kézműves ház lesz a Délibáb

Finisébe fordultak az Adventi Vásár előkészületei a belvárosban. A Szabadság téren már feldíszítve áll a Város Karácsonyfája, épülnek a faházak. Lassan ünnepi díszbe öltözik a rendezvény minden helyszíne, hiszen Cegléd adventi vására péntek délutántól várja a látogatókat.

– A mai napon a volt Délibáb épületének ablakait dekorálják a Református Általános Iskola művészeti tagozatos diákjai Varga Flórián tanár úr vezetésével. – tájékoztatott Détári-Lukács Ágnes rendezvényszervező. – A volt cukrászda épülete ad majd helyet a vásár alatt a kézműves és gyermekprogramoknak, ezért igyekszünk meghitt, karácsonyi hangulatot varázsolni a helyszínre. A fűtött helységben padok, asztalok várják majd a kézműveskedni vágyó gyerekeket. Először november 29-én szombaton 15 órától egy ceglédi kézműves páros, a Manó Műhely készít adventi díszeket, ajándékokat a gyerekekkel. Megkezdődött a melegedősátor építése is, idén 50 fős ablakos sátor várja azokat, akik a melegből követnék figyelemmel a téren történő eseményeket.

A város rendezvényszervezője elmondta, hogy gasztronómiai újdonságokkal és kézműves ajándékok árusításával is készülnek a vásárra. – A tipikus karácsonyi finomságok – tökös-mákos rétes, kürtőskalács, sült gesztenye, sült krumpli – mellett kemencés finomságokkal, tócsnival, ceglédi töltött lángossal, helyi és Balaton-környéki termelők boraiból készült forralt borokkal, többféle gyerekpunccsal várjuk az éhes-szomjas közönséget. A karácsonyi asztalra vagy ajándéknak is kiválóak a helyi termelői kecskesajtok. S ha már a kézműves termékeknél tartunk el kell mondanom, hogy idén ajándéktárgyakért is érdemes a Szabadság térre látogatni. Erdélyi kézműves portékák, köztük: sótermékek, különféle textiláruk, kerámiák és levendulatermékek, fazekas alkotások mellett, a Ceglédi Alkotók Egyesülete faházában helyi alkotók munkáit is meg lehet vásárolni a fa alá. – tette hozzá Détári-Lukács Ágnes.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

A CEGLÉDI ADVENT részletes programajánlója…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...