18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Majdnem az árokba fúlt

2014. december 7. este 5 óra után. Csíkos szél, Tömörkény utca és Kőrisfa utca közötti rész.

Az árokból segítségért kiáltanak. Lányom meghallja, rögtön hív telefonon, én ugyan szemben lakom, de a segítségért kiáltó néni könyörög, hogy ne hagyja ott. Rögtön rohanok létrával, hogy kihúzzam a nénit. Egyedül nem boldogulnék, de a szomszéd szerencsére épp most érkezik haza. Gondolkodás nélkül beugrik a vízbe a néni mellé. Föltolja a létrára, kimászik, így ketten már ki tudjuk húzni a nénit az árokból.

A néninek az arca, haja is tele van békalencsével, biztosan elmerülhetett a vízben, ami neki legalább derékig ért. A háza mellett csúszott az árokba. Sötét volt, rosszul lát. A szomszédok gyorsan betakargatják plédekkel, hogy melegen tartsák a mentő érkezéséig.

Most nagyobb baj talán nem történt. Az árokból kutyát már mentettem ki. Mindig frászt akarok kapni, ha kis gyerekeket látok a partja közelében. Az én unokám is pici, három éves. Elgondolni is rossz mi lenne, ha a kicsik csúsznának be az árokba. Meg kellene fontolni az árok befedését legalább azokon a részeken, ahol sokan járnak. Remélem nem kell még rosszabb esetnek bekövetkezni ahhoz, hogy ezen esetleg mások is elgondolkozzanak.

Gergely János, Csíkos szél


(A fotó illusztráció, a Vidra utcában készítette Horváth Gábor önkormányzati képviselő)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...