6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Roma Nemzetiségi Önkormányzat karácsonya

December 15-én fórumot és adományosztást tartott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a ceglédi Vének Tanácsa az Örkényi úti iskolában.

A rendezvényen 150-200 hallgató előtt először Sebokné dr. Rónaszéki Annamária rendőr alezredes tartott drogprevenciós előadást a szülőknek, melyben kifejtette: nemcsak erkölcsi, de büntetőjogi felelősségük is van, ha gyermeküknél kábítószert találnak. 

Benedek Gáborné, az Örkényi úti iskola igazgatója elmondta, nagyon örül a nemzetiségi önkormányzat megalakulásának és az együttműködési készségnek. Beszédében kifejtette, hogy fontos hasonló fórumok tartása, legalább negyedévente. Ezután egy perces csenddel emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Jakab István, textilkereskedő haláláról, aki a Vének Tanácsának tagja lett volna. 

Ezután Jakab István a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke bemutatta az idős roma családfőkből álló tanácsadó szervezet tagjait és működését. Beszédében elhangzott: nem “rendőrösdit” szeretnének játszani, hanem a 80-as évekbeli jó roma-magyar viszonyt szeretnék helyreállítani Cegléden. A Vének Tanácsában való részvételre 12 köztiszteletben álló személyt kértek fel, akik mind elfogadták a megbízatást. Jelenleg ők alkotják a három nemzetiségi önkormányzati képviselővel együtt a szervezetet, de az tovább bővülhet, arra alkalmas személyekkel. 

– Olyan személyeket kérünk fel a Vének Tanácsába, akik éreznek magukban késztetést arra, hogy a romaságért tenni kell azért, hogy visszaállítsuk Cegléden népünk becsületét. – mondta el a vezető. A nemzetiségi önkormányzat elnöke arra is kitért, hogy miért gyűjtöttek adományokat. – Jézus Krisztus születésnapját ünnepeljük hamarosan, aki azt mondta: “arról ismeri meg a világ, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Ha bennünk nem lenne szeretet, nem szerveztük volna meg az adományosztást sem. Kérek mindenkit, hogy ezzel a szeretettel legyünk egymás felé! – fejezte be beszédét Jakab István.

Ezután került sor az adományosztásra, amelyet ceglédi vállalkozók támogatásával valósított meg a nemzetiségi önkormányzat. A 200 csomagban alapvető élelmiszerek: krumpli, kenyerek, hús, cukor és olaj szerepelt. A mozgásukban korlátozott, beteg rászorulóknak kiszállították az adományt a lakóhelyükre. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjain kívül az alábbi támogatók járultak hozzá az élelmiszerosztáshoz, amit a rendezvényen megköszöntek a szervezők: Nyársapáti Polgármesteri Hivatal, DPMG Zrt, Mediterrán Pékség, Morina Pékség, Pákozdi Hús, Holló Hús, Kormos és a Csík autókölcsönző és Bautrans 2000 Kft.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...