5.1 C
Cegléd
2024. október 22. kedd
spot_img

Sziget

Nem volt önálló kiállítása az idén, de együtt állított ki tanítványaival és CAE képzőművész alkotótársaival a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár Galériájában, januárban. Nyárra elkészült a Pozitív jel című jelszerű, monokróm plasztikája, mely Ceglédet is képviselte a IV. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálén Kecskeméten. Kora ősszel a Hol volt hol nem volt című kisplasztikai kiállítás következett a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szervezésében Budapesten. Októberben nyílt – a fentebb említett – Folyó című kiállítás Szolnokon, majd az Art Market képzőművészeti vására a Millenáris Parkban. Közben Stringovics Gyula villamosmérnökkel együtt készített, művészien formatervezett hangsugárzóival és elektroncsöves erősítőivel a „Hi-fidelity” nemzetközi vásáron Milánóban szerepeltek. Alig egy hónapja zárt Szentendrén a Művészetmalomban a III. Szobrász Biennálé.  Az Evidencia című tárlaton Csurgai Ferenc két kiállított szobrával („B” és Behatolás) a rendező város díját nyerte el.

A tőle megszokott formavilágtól eltérően alkalmazott szobrászati feladatot is teljesített. A tápiószentmártoni Polgármesteri Hivatal felújítását tervező építész felkérésére megmintázta és megöntötte a helység címerét.

Izgalmas feladatot vállalt építészekkel együtt dolgozva egy nagyszabású nemzetközi pályázat kapcsán. Amennyiben az alkotók lehetőséget kapnak tervük megvalósításra a szobrász feladata lesz a beton-födém szerkezet formai kialakítása, a rejtett világítás megtervezése és az elektroakusztikus funkció koncepciójának kidolgozása. Nagy kihívás és szép példája lehetne ez az alkalom az építész-szobrász együttműködésének.

Tavasszal készült el monumentális terve , a főként fából, acél erősítéssel tervezett Spirális oszlopa. A művész reméli, hogy jövőre lehetőség nyílik a tizenöt méter magas oszlop megvalósítására a Hello Wood csapatának együttműködésével. Addig is vigasztalódhatunk kertjének nyári látványával, ahol a vadszőlő sűrű fala előtt többek között a Spirál oszlop kecses beton-előképe is látható. A művész munkái megtekinthetők a folyamatosan frissített honlapján (www.csurgaiferenc.hu). 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...

Ungvári Miklós a rádióban

A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége Ungvári Miklós,...