11.1 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

Cserediákok az Unghváry Iskolában

December első hetében az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákjainak lehetősége volt vendégül látni két cserediákot, Victort, a brazil fiút,  és Phuong-t, a vietnámi diáklányt. 

Látogatásuk felforgatta a diákok életét, hiszen mindenki akart „belőlük” egy kicsit. Kedves és udvarias modorukkal rögtön belopták magukat a gyerekek szívébe, és nem csak órán, hanem a szünetekben is igyekeztek kommunikálni a diákjaink velük, kérdezgetni őket életükről, országukról. 

Az első találkozás után, mely során néhány tanuló körbevezette őket iskolánkban, Victor és Phuong az angolul tanuló csoportoknak bemutatta szülőhazáját és kultúráját.

A hét második felére azonban mi is tartogattunk nekik meglepetést, hiszen szerdán és csütörtökön vendégeink részt vehettek a cukrász- illetve szakácstanulók gyakorlatán a tankonyhában. Cukrász szakoktatóink és leendő cukrászaink nagy lelkesedéssel dolgoztak a kezük alá, hogy elkészülhessen Victor életének első Dobos tortája, valamint Phuong első mézeskalácsa (amelyeket aztán el is fogyaszthattak), majd a dekorálás is az ő feladatuk volt.

A hét végére mindannyian sok élménnyel és információval gazdagodva köszöntünk el egymástól, és reméljük, lesz alkalmunk többször is cserediákokat fogadni iskolánkban.

Sípos Emese, Heimann Zsófia – angol nyelvtanárok

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...