„Abban a világban, amelyet túl sokáig uraltak beszűkült képzeletű, szerény tehetségű és rossz technikájú orgonisták, a 22 esztendős Varnus Xaver, ki tehetségnek, virtuozitásnak és képzelőerőnek egyaránt bővében van, gyorsan rajongókra lel majd.” E sorok a híres zenekritikus, Arthur Kaptainis tollából jelentek meg a Montreal Gazette hasábjain, 1986. augusztus 21-én. Húsz esztendővel később pedig így írt Fáy Miklós, a Népszabadság és a Csillag születik kritikusa: „Xaver tud beszélni az emberek nyelvén, elérte, hogy koncertjeire ezrek legyenek kíváncsiak, ha van valaki, aki vonzóvá tudja tenni a klasszikus muzsikát, akkor ő az. Orgonálni tud, művelt is, minden szempontból modern figura, aki személyével tudja bizonyítani, hogy Bachot nem csak az Élet vesztesei hallgatnak, akik mindenről lecsúsztak, és cserébe valami titkos körben bizonygatják maguknak és egymásnak, hogy azért ez az igazi, nem pedig a csalóka látszat”.
Varnus Xavér 27 országban, több mint háromezer hangversenyt adott életében. Övé a zenetörténet egyetlen négyszeres platina orgonalemeze, amelyet a SONY a Művészetek Palotájának nagyorgonáján rögzített, YouTube felvételét pedig 4 millióan nézték meg. A világhírű virtuóz március 1-jén az évad legnagyobb szabású városi hangversenyét adja a ceglédi Református Nagytemplomban, jazz és klasszikus mozaikokban dolgozva fel az utolérhetetlen Bach műveit. A hangverseny közreműködője pedig az a Talamba Ütőegyüttes, amelyet egy belgiumi versenyen a világ öt legjobb ütőegyüttese közé választottak.
Arról, hogy gyermekkora óta miért ragaszkodik ennyire Bach zenéjéhez, Xavér ezt mondta: “Volt a barokk zene, volt Bach, és a kettőnek szinte semi köze sem volt egymáshoz. Tapintatosan hallgatunk róla, hogy a néhány nagy – Handel, Vivaldi, Telemann – mögött az elviselhetetlenül középszer siserehada tenyészett a barokk korban. Minden nyeszlett fantáziájú városi zeneigazgatócska elemi kötelességének érezte, hogy fércművein keresztül saját, személyes unalmát kiterjessze az emberiség rá eső szeletére. S ekkor, valamely megmagyarázhatatlan természeti jelenségként egyszer csak színre lép Bach, az egykori pozsonyi molnár, Veit Bach dédunokája, aki, mint egy bűvös prizma, magába tükrözte az európai zene őt megelőző ezer esztendejének esszenciáját, és előrevetítette azt, örökre meghatározva a zene fejlődését. Isten hangja volt ő, nem vitás: az egyetlen szóvivő az egész emberi történelemben, aki soha nem hazudott. Igaz, akinek a hangját közvetítette, az sem.”
A Ceglédi Panoráma legfrissebb lapszáma a címlapképre kattintva lapozható…
