26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Garázdák és testi sértők hete

 

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik  2015.január 12-én 17 óra 10 perc és 17 óra 25 perc közötti időben megjelentek a Ceglédi MÁV állomás területén lévő egyik üzletnél, ahol tettleg bántalmaztak egy helyi fialtalt. 

A sértettet a padlóra nyomták, majd ököllel, boxerekkel, baseball ütőkkel testszerte ütötték, továbbá a fejét rugdosták, amelynek következtében a sértett fején 3 cm repesztett sérülést, továbbá arcán, vállán, hátán, combjain zúzódásokat szenvedett el. Az orvos elsődleges véleménye szerint a bántalmazás módja és az alkalmazott eszközök alapján a sértett súlyosabb sérülést is elszenvedhetett volna. 

A gyors és szakszerű rendőri intézkedésnek köszönhetően az ismeretlen bántalmazók kilétét 24 órán belül sikerült megállapítani, majd ezt követően 5 személyt fogtak el és állítottak elő a rendőrök,akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük garázdaság bűntett és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. 

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munaktársai gyanúsítottként hallgatták ki T. Sándor 51 éves csemői lakost, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2015.január 13-án 10 óra és 10 óra 30 perc közötti időben egy csemői vegyeskereskedés előtt bántalmazott egy nőt oly módon, hogy a sértett haját megragadva kihúzta őt a bolt elé és ott ököllel arcon ütötte, majd elengedte. A bántalmazás következtében az orvos elsődlege véleménye szerint a sértett bal szeme alatti arccsontja eltört. 

Az 51 éves férfit a helyszínre érkező járőrök elfogták, majd a Ceglédi Rendőrkapitányságra előálíltották, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. T. Sándor a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Az eljárást a nyomozóhatóság lezárta, az iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. 

Szintén a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya jár el abban az ügyben, melynek során D. László 32 éves és társai, a 31 éves R. Nikolett és a 29 éves T. Zsanett 2015. január 12-én 16 óra körüli időben egy ceglédi oktatási intézmény folyosóján szóváltásba keveredtek, majd dulakodni kezdtek egymással.  

A 29 éves nő megpróbálta megrúgni R. Nikolettet, majd a 32 éves férfit meglökte és pofon vágta. Cselekményüket a gyanúsítottak csak akkor hagyták abba, amikor az iskola személyzete közbelépett. Ellenük az eljárást a garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...