5 C
Cegléd
2025. május 25. vasárnap
spot_img

Szuper motorvonatok érkeznek Ceglédre

Jóváhagyta szerdán az Európai Bizottság annak a projektnek a finanszírozását, amelynek révén a kohéziós alap 220 millió eurós (68,5 milliárd forintos) támogatásával korszerűsíthető a magyar vasúti személyszállító flotta. A hozzávetőleg 80 milliárd forintból vásárolandó járművek alacsony padlósak és légkondicionáltak lesznek, lesz rajtuk vezeték nélküli internetszolgáltatás.
A bizottság közleményéből kiderül, hogy a projekt teljes költsége 260 millió euró, amelynek jelentős hányadát az uniós pénzek fedezik, s amelyből a tervek szerint 42 új motorvonatot lehet forgalomba állítani. A bizottság megítélése szerint a beruházás javítja majd a magyar vasúti szolgáltatás minőségét, megbízhatóságát és kiszámíthatóságát, és előmozdítja, hogy a közúti közlekedés egy része a vasútra tevődjön át, ami a környezet számára is hasznos. A bizottság kitér arra is, hogy a projekt finanszírozásának jóváhagyásához azért volt szükség külön a brüsszeli testület hozzájárulására, mert a támogatás értéke meghaladja az ötvenmillió eurót. A közleményből az is kiderül, hogy hozzávetőleg 80 milliárd forintos projekt a külvárosi és regionális vasúti közlekedést hivatott javítani, Budapest és Esztergom, valamint Veresegyház és Vác, Vác és Szob, Monor és Cegléd, Székesfehérvár és Pusztaszabolcs viszonylatában. A brüsszeli testület kiemeli, hogy a megvásárolt szerelvények alacsony padlósak és légkondicionáltak lesznek, valamint lehetőség lesz rajtuk vezeték nélküli internetszolgáltatás és audiovizuális utastájékoztatás kialakítására.
A MÁV-START és a GYSEV 42+6 elővárosi motorvonat szállítására 2012 novemberében írt ki közös nyílt beszerzést, amelyet a svájci Stadler cég nyert meg Flirt motorvonat ajánlatával. A két vasúttársaság és a Stadler cég képviselői 2013 márciusban írták alá a 42+6 motorvonat szállítására szóló szerződést, ebből 42 motorvonatot a MÁV-START-nak gyártanak európai uniós finanszírozásban. A Stadler cég a megrendelés keretében az első két Flirt elővárosi motorvonatot 2014. március 19-én ünnepélyesen átadta a MÁV-START-nak, 2015. január végéig 17 járművet szállítottak le, a továbbiakat 2015. szeptember 31-éig kell átadni. Az új Flirt motorvonatok szerelvényenként 5,558 millió euróba kerülnek, rendelkeznek hálózati csatlakozással, wifivel és ETCS-2 vonatbefolyásoló rendszerrel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Alapszakasz bajnok a Ceglédi KK SE U20

A férfi kézilabda U20 I. osztály keleti csoportjának élén...

Miniszteri tájékoztató Cegléden

Május 23-án Földi László országgyűlési képviselő vendégeként Cegléden tartott...

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...