28.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Fejlemény a Szekér utcában

„A jegyzőhöz 2015. január 22. napján bejelentés érkezett, mely szerint Cegléden, egy addig nyugodt utcában 2014. tavaszán az egyik házba több család költözött, akik felborították a környék nyugalmát. A bejelentés szerint a hulladékot felhalmozzák, a ház mögötti területen fekália pang, a környéken megszaporodtak a lopások. A gyermekekkel nem megfelelően bánnak a szülők, a gyerekek nem járnak iskolába, kéregetnek, dohányoznak, játékuk a bicska és a sarló, szórakozásból állatokat kínoznak. A környékbeli embereket ijesztgetik veszélyes ‘játékokkal’. A jegyző a hatáskörébe tartozó lakossági hulladékkal kapcsolatos környezetvédelmi ügyben hétfőn (2015. február 2-án) helyszíni szemlét tartott, ahol megállapította, hogy az ingatlanon nincsen jelentős mennyiségű hulladék felhalmozva. Tudomásunk szerint a roma kisebbségi önkormányzat képviselőjének segítségével a család konténerekkel elszállíttatta a hulladék nagy részét – ezúton is köszönöm a kisebbségi önkormányzat közreműködését.

A jegyző a bejelentésben megfogalmazott, de más szervek hatáskörébe tartozó ügyeket a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény 1. § (5) bekezdése szerint áttette az eljárásra jogosult szervekhez. A jegyző a gyermekekkel kapcsolatos problémák ügyében értesítette a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatalának Járási Gyámhivatalát, a gyermekek iskolakerülésével és az állatokkal való bánásmóddal kapcsolatban a Járási Hivatal Hatósági Osztályát, valamint a Ceglédi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetét.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...