17.1 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Másodfokú készültség Cegléden

„A vis major keretből kíván az önkormányzat lehívni ehhez anyagi forrásokat, az ehhez szükséges testületi döntés megszületett múlt héten egy rendkívüli ülés keretében. Itt ebben az esetben 30 százalék önrészt kell biztosítania az önkormányzatnak és 70 százalékos támogatást lehet ehhez még lehívni.” – fogalmazott az aljegyző, aki elmondta, hogy folyamatban van a belvízvédelmi koncepció aktualizálása, így április közepére felmérik a város teljes csapadékvíz elvezető rendszerének a működését, és ütemezve próbálják pótolni az elmúlt évtizedek elmaradt fejlesztéseit. A beruházások költségeit felmérik és az önkormányzat a 2015-ös költségvetés tárgyalásánál a lehetőségekhez mérten figyelembe veszi a sokak számára a mindennapokat megkeserítő problémát.

A belvízvédelmi készültség keretében a Várvag Kft. és az Elastic ’91 Kft. munkatársai közreműködnek a védekezésben és a kárelhárításban.A közterület-felügyelet munkatársai a 06/80/200-064-es telefonszámon fogadják a belvízzel kapcsolatos bejelentéseket, olyan esetekben, ahol a belvíz veszélyezteti az ingatlanokat. – írta a belvízvédelmi helyzettel foglalkozó lakossági tájékoztató.

„Januárban a sokéves havi átlagot jóval meghaladó mennyiség, 60,4 milliméter áztatta az Alföld középső részét, ami a monszunszerű őszi esőzésekkel együtt előidézte a mostani belvízhelyzetet. A településen a lehullott csapadék illetve talajvíz mennyisége miatt a belvízárkokban a víz lassabban tud lefolyni. A belvízelvezető csatornák, a belterületi vízelvezető árkok megteltek, képtelenek a káros vizet a befogadóig eljuttatni. A belvíz igen lassú levonulása miatt a mélyebb fekvésű területeket veszélyezteti.

A város területére lehullott és összegyűjtött csapadékvizek három befogadóba kerülnek bevezetésre. A város északi területeiről, illetve a városközpont egy részéről levezetett csapadékvizek befogadója a Cigányszéki belvízcsatorna. A város keleti és északi-középső területeiről a csapadékvíz a Büdös-éri belvíz csatornán keresztül a Gerje belvíz főcsatornába jut. A város déli és dél-nyugati területeiről pedig a G jelű csatornarendszeren keresztül a Gerje belvíz főcsatornába.

I.fokú belvízvédelmi készültséget akkor kell elrendelni, ha a település csapadékvíz elvezető csatorna rendszere 80%-os telítettséget mutat, szivattyúzási igény jelentkezik, vagy egyes mély fekvésű település részeken kisebb elöntés keletkezik, és további kedvezőtlen belvízi helyzet várható.

II. fokú belvízvédelmi készültséget akkor kell elrendelni, amikor a folyamatos vízelvezetés ellenére a csapadékvíz-elvezető csatornák telítettek, a szivattyúzási igény egyre növekszik és a meteorológiai előrejelzés alapján további csapadék várható. A másodfoknál konkrét, effektív előkészületeket kell tenni, homokzsákokat, szivattyúkat szükséges bevetni, az árkok és az átjárók tisztítása időszerű a védekezés során.” – fogalmaz a közlemény. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...