17.2 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Harmadszor is ARANY!

„Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek.” (Fekete István)

Az újságcikk címe és az idézet azt sugallják, hogy méltán eredményes sportolóink ismét szép eredményt értek el, ezzel öregbítve Cegléd hírnevét. Ezek az aranyak azonban másképpen születtek.
Születési hely: Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Születési idő: 2013; 2014; 2015
Folyamatosan hírt adtunk róla, hogy iskolánk Zöldikék csapata részt vett a Székelykapuk-ZöldKapuk közép-kelet európai versenyen. 2013-ban és 2014-ben környezetvédelemmel és környezettudatossággal foglalkozó plakátjaink arany fokozatot értek el, míg 2015-ben Betlehemezés kategóriában kaptak arany minősítést.
Az előkészületek és nyugodtan leírhatom, hogy az eltelt három évünk mottóját Fekete István sorai rejtik, hiszen ahányszor megkérdezték a gyerekeket mindig azt mondták, hogy jó volt együtt lenni és nevetni, jó hangulatú volt a készülődés, együtt izgultunk és bizony együtt küszködtünk a könnyeinkkel is. Nem tanultak a gyerekek! Mégis látják, hogy teremtett világunk óriási gondokkal küzd, nem tanultak és mégis megismerik védett értékeinket, nem tanultak és mégis látják magyarságunk múltját, jelenét és talán velük együtt a jövőjét is. Nem tanulás volt ez a több hónapos munka, de állíthatom, hogy rengeteg ismerettel gazdagodtak tanulóink és remek, összetartó osztályközösség kovácsolódott belőlük.
Már tavaly megnyertük a horvátországi utazást, de akkor csak 14 ember utazhatott volna az osztályból. Az osztály szó nekem 21 gyereket jelent! Az idei arany, így már tényleg a 7.a osztályt jelenti. A győzelem még nem minden, hiszen elő kell teremtenünk az útiköltséget, ami nem egyszerű dolog, mert közel 1 millió forint választ el az utazástól. Ezúton is kérjük támogatásukat, amellyel segíteni tudják utazásunkat. A támogatásokat, a Szent Kereszt Katolikus Iskolán keresztül juttathatják el, a 7.a osztály számára.
Ezúton is köszönjük mindenkinek, hogy mellettünk állt, hogy meghallgatott minket és lehetőséget adott számunkra, hogy megmutathassuk, mit adhatnak a ZÖLDIKÉK!

Sági Anikó osztályfőnök

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...