9.4 C
Cegléd
2024. április 17. szerda
spot_img

A józanság szabadsága

– A szenvedélybetegek, akik ezzel a hajlammal születnek képtelenek úgy élni, hogy valami ne befolyásolja, ne irányítsa az életüket. – tette hozzá.

József akkor érezte először, hogy segítséget kell kérnie, amikor az egyik szintén alkoholista társa megkérdezte, hogy mi van az ügyével. Fogalma sem volt arról, hogy van ügye. Annyit ivott, hogy semmire sem emlékezett, mit csinált, mit követett el. Itt úgy érezte elég, és eljutott az első segítségkérésig. Először a pszichiátriára került be, de ott nincsenek arra berendezkedve, hogy alkoholistákat kezeljenek.

– Telenyomtak altatóval, injekciókkal, de valódi addiktológia nem volt. Ahogy kijöttem újra elkezdtem inni. Az az érdekes, hogy utálom az összes alkoholos ital ízét. Ennek ellenére átittam 25 évet.

József úgy érezte nincs kiút, tudta, hogy előbb-utóbb nyomorúságos sorsra jut, és azt nem akarta megvárni, úgy gondolta az lesz a legjobb, ha meghal. Ekkor édesanyjától hallott arról, hogy Szigetváron van egy kórház, ahol alkoholistákat kezelnek gyógyszermentes terápiával, csak az elviselhetetlen és halálos kimenetelű elvonási tünetek csökkentésére kaphatnak gyógyszert.

– Egyáltalán nem hittem ebben sem. Akkor már olyan állapotban voltam, hogy lassan jön a biztos halál. Azért mentem csak el Szigetvárra, mert időt akartam nyerni. Szigetváron dolgoznak saját élményű segítők, azaz józanodó alkoholisták. Nekem egy 8 éve józanodó alkoholista segített. Nem akartam elhinni, hogy valaki végigiszik 10-20 évet, és a legmélyebb gödörből kimászik, abbahagyja az italt, és józanul éli az életét tovább.

József hat hónap, tíz napot volt Szigetváron. Elmondása szerint, olyan ismeretanyagot kapott ott, ami hozzásegítette, a három alapító taggal – Rozika, Margó és Kati együtt – a ceglédi A.A. gyűlés elindításához.

– Szigetváron nyílt fel a szemem. Én mindig „majd holnaptól” akartam nem inni. Itt olyan egyszerű dolgot tanítottak meg nekem, hogy a mai naptól nem kell innom. Egyszerű, de magamtól erre nem jöttem volna rá, mert csukva volt a szemem. Rájöttem, hogy lehet élni ital nélkül is.

Szigetvár után Ceglédre költözött a párjával. Nagyon kevés pénzük volt, de akkor már úgy érezte nincs lehetetlen.

– Ceglédre költözésem óta eltelt 12 év. Ez idő alatt lett munkám, van saját házunk, és még a mellettem levő telket is megvettem. Ez a józanság hozadéka. És ami a leglényegesebb, – mutatja a telefonját, benne a 16 éves lányától kapott üzenet: „Szeretlek!”. Ez mindent elmond, hogy ilyen emberré váltam azóta, amióta nem kell innom. – mesélte örömmel József.

Cegléden 2002. novemberében volt az első A.A. gyűlés. Kezdetben a Losontzi iskolában, majd a Református Nagytemplomban tartották az összejöveteleket, és már négy éve a Dugovics utcai helyszínen. 12 éve, az A.A., a ceglédi kórházba is jár rendszeresen a szenvedélybetegekhez segíteni.

– A gyűlés szolgálat, és egy elengedhetetlen rész. Vinnem kell az üzenetet másoknak is, én kijöttem, és nagyon mélyen voltam. Ha nekem ment, nekik is sikerülhet. Az A.A. egy olyan közösség, ahol az alkoholizmussal küzdő férfiak és nők megosztják egymással tapasztalataikat, hogy segíthessenek felépülni egymásnak, s maguknak az alkoholizmusból. A tagság egyetlen feltétele az, hogy az alkoholizmussal küzdő személy vágyjon arra, hogy józan életet élhessen. A tagság nem jár semmiféle díjjal. Nem szövetkezik semmiféle más csoporttal, intézménnyel, szektával. Az elsődleges célja, pedig a józanság. A nyitott gyűléseket látogathatja alkoholista és nem alkoholista egyaránt, a zárt gyűléseken csak a tagok lehetnek jelen. Az egyéni felépülési program magja, a „Tizenkét Lépés”. A Tizenkét Lépéses program első négy-öt lépése, saját magunk megismeréséről szól, arról, hogy a múltunk mindenféle rossz dolgát kipakoljuk, rendbe tesszük. A hatodik, hetedik lépés a jellemhibáink megismeréséről és fejlesztéséről szól. A nyolcadik, kilencedik lépés, a jóvátétel, megpróbáljuk rendbe tenni azokat, amivel másoknak ártottunk a múltban. A többi három a mindennapi tevékenységekről szól és arról, hogy a józanság üzenetét, szabadságát kell vinni, a többi alkoholistának. – fejtette ki József.

Elmesélte, azt is, hogy fia is örökölte a szenvedélybetegségre való hajlamot. Drogozott évekig, de ő is tagja lett az A.A. közösségnek és ennek segítségével immár 8.-ik éve „tiszta”. Az alapító azt is elmondta, hogy a szenvedélybetegséget nem lehet gyógyszerekkel kezelni, az segít, ha az első poharat nem issza meg. Viszont csak annak tudnak segíteni, aki hagyja is.

– A felépülés egy életre szóló folyamat. Ha egy alkoholista újrakezdi az italozást, az valószínűleg egyenlő a halálos ítéletével. Azt kell megtanulni, hogy a józanság szabadság. Nem azt kell megtanulnunk, hogy nem szabad, hanem azt, hogy hogyan tudunk úgy élni, hogy NEM KELL inni. Itt a kulcs. Óriási a kettő közti különbség. Bármikor újrakezdhetném, és is ihatnék egy pohárral, de nem teszem, mert aláírnám vele a halálos ítéletem, és én ezt nem szeretném, mert nagyon jól érzem magam józanul és szeretem az életem. 25 évig csukva volt a szemem, nem láttam a világot. Most pedig olyan varázslatos dolgokat tehetek meg, amit ittas éveim alatt sosem tehettem. Nekem 12 éve halottnak kell lennem. Minden napom egy ajándék. Így élek. Azt mondom Isten csodája ez… – zárta a beszélgetésünket József, aki szeretettel várja Cegléden és környékén élő alkohollal küzdő érintetteket a klubba, a hozzátartozóikat, barátaikat pedig beszélgetni, tanácsért, ha segíteni szeretnének szeretteiknek (B. József 06/20-467-6013).

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...