16.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Ismeretlen tettesek hete – Rendőrségi Összefoglaló

 

Egy 44 éves férfi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2015. február 20-án 15 óra körüli időpontban a kerítés átmászását követően bement egy ceglédi tanyára, majd ott lefeszítette a melléképületek lakatpántjait, de a helyiségből nem tulajdonított el semmit. Az ismeretlen tettes ezt követően az udvaron található kerti csapnál letört és eltulajdonított 3 darab csapot.

Ismeretlen tettes 2015. február 24-én 8 órakor egy ceglédi pénzintézetben a székről eltulajdonította a sértett pénztárcáját, amiben okmányok és készpénz volt.

Ismeretlen tettes 2015. február 23-án 20 óra és 2015. február 25-én 8 óra közötti időben a ceglédi vasútállomásnál lévő kerékpártárolóból – a lakat levágását követően – eltulajdonította a sértett kerékpárját.

K. Zsolt 35 éves albertirsai lakos ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. február 28-án 19 óra körüli időben bement a vele szemben lakó édesanyja lakásába, ahol összevitatkozott az asszonnyal. Ezt követően a férfi egy kerékpárt dobott az udvaron álló és az édesanyja élettársa tulajdonát képező gépkocsi szélvédőjére, amely emiatt betört. A férfi végül megrugdosta a kerítést. A gyanúsított ezután kiment az utcára és ott bántalmazni kezdett egy 16 éves helyi lányt. A kiérkező járőrök K. Zsoltot elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.


Több, korábban elrendelt nyomozásban sikerült az elmúlt időszakban az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható személyek kilétét megállapítani.

A Ceglédi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indult eljárás, aki 2014. november 23-án 16 óra körüli időben egy ceglédi áruházában – az áruvédelmi széfer kibontását követően – eltulajdonított egy mobiltelefont. A fenti ügyhöz hasonlóan 2014. december 3-án 23 órakor ismeretlen tettes szintén eltulajdonított egy mobiltelefont egy ceglédi áruházból.

A Monori Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárás U. István 28 éves nagykőrösi lakos ellen, aki a jelenlegi adatok szerint 2014. december 2-án 14 órakor egy monori áruházában – a biztonsági doboz kibontását követően – a ruházatába rejtett egy mobiltelefont és azzal fizetés nélkül távozott. A bűncselekményt észlelték a biztonsági szolgálat munkatársai, akik a férfit feltartóztatták és értesítették a rendőrséget. U. Istvánt a rendőrök elfogták és előállították.

A beszerzett adatok alapján a rendőrök megállapították, hogy mindhárom lopás elkövetésével a nagykőrösi férfi megalapozottan gyanúsítható, így az ügyeket egyesítette a Ceglédi Rendőrkapitányság és U. Istvánt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyet a nyomozóhatóság a napokban vádemelési javaslattal befejezte.

Sz. Zsolt 44 éves pilisi lakos a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. február 3-án cége tulajdonában álló személygépkocsira kiadott hatósági jelzéseket leszerelte és azokat felszerelte egy szintén a cég tulajdonát képező személygépkocsira. Ezzel a rendszámmal ellátott járművel még ugyanezen a napon – 15 óra körüli időben – a 40-es úton a megengedett sebességnél gyorsabban közlekedet, melyet a rendőrség a hatósági sebességmérés során rögzített. Ennek során kiderült, hogy a férfi nemcsak gyorsan hajtott, hanem bűncselekményt követett el, így őt a ceglédi nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészség részére.

K. Róbert 34 éves budapesti lakos a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. december 6-án 13 óra körüli időben a 4-es számú főúton Ceglédbercel térségében megállt az út szélén, ahol szóváltásba keveredett egy másik tehergépkocsi vezetőjével. Ezt követően felvett egy követ és trágár szavakkal illetette a vitapartnerét, akit egy alkalommal megütött, majd a helyszínről távozott a járművével. K. Róbertet a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Közlekedés

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2015. február 23. és 2015. március 1. közötti időszakban 11 közlekedési baleset történt.

Felhívjuk a kerékpárosok figyelmét, hogy használják a kerékpárutat a saját testi épségük védelme érdekében. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken, valamint a járdákon gyalogosan közlekedjenek! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...