A képeken látott betűkből, színekből, alakzatokból jól látszik a fiatalság hektikussága és lobogása. Üzenni szeretnének, megmutatni magukat és véleményüket a világnak, mert sokszor nyíltan nem tehetnék meg. Eredetileg rendkívül csúnya felületeket, kifejezetten érdekes és izgalmas módon alakítanak át.
– A feleségemmel mindig tudunk benne találni szépet, vonzót és értékelhetőt, bízunk benne, hogy akik látják ezt a kiállítást, felismerik, hogy van a világunknak egy ilyen esztétikai szegmense is, amit érdemes megismerni.
Kézenfekvő a kérdés, hogy jut el egy matematika tanárnő a graffitikig? Kérdésünkre Katalin elmesélte, hogy sokat vonatozik és az utazások során észrevette ezeket az alkotásokat, és felébredt benne a kíváncsiság. Ezután az iskolában hallott egy előadást, melyet Hajdú József Ferenc főiskolai tanár tartott előadást a graffitikről, azok jelentését, üzeneteit. Az előadás után Katalin úgy gondolta, elviszi az osztályát is az egyik budapesti helyszínre, majd megbeszélték, kielemezték a látottakat.
– Szíves figyelmetekbe ajánlom és kívánom, hogy ha meglátjátok a falakon a graffitiket, gondolkodjatok el, hogy mi járhatott éppen annak a fiatalnak a fejében. Ez a kommunikáció egy fajtája. Olyannal is találkoztam már például, aki azt írja alkotása mellé, hogy „anyám emlékére, ne írj rá”. Ezt nem vesszük észre, csak azt hisszük, hogy rongálnak. Könny szökik az ember szemébe, ha elolvassa ezt és rájön erre. Lehet egészen komoly konfliktushelyzetei vannak az adott alkotó fiatalnak, és csak így tud üzenni a világnak. Ez olykor egy segítségkérés is lehet. Nem biztos, hogy mindegyiket értjük, de legalább figyeljünk rájuk, hiszen ők a jövő. – zárta Katalin a beszédét.
Kovács Diána
