13.9 C
Cegléd
2026. április 11. szombat
spot_img

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét a birkózók számára. Szombaton a kötöttfogás és a női szakág küzdelmeit Soltvadkerten tartották, vasárnap pedig Abony adott otthont a szabadfogású versenyeknek. A Ceglédi VSE birkózói mindhárom szakágban szőnyegre léptek.

A szombati versenynapon két ceglédi aranyérem született. A női mezőnyben Máté Szófia a 39 kilogrammos súlycsoportban győzött. Mivel az első válogatót is megnyerte, ezzel véglegessé vált, hogy ő képviseli Magyarországot a bulgáriai Szamokovban rendezendő Európa-bajnokságon.

A másik aranyérmet Rafael Sándor szerezte meg az 57 kilogrammos súlycsoportban, aki négy győztes mérkőzéssel zárt. Mivel az első válogatón második helyen végzett, a válogatottság sorsa az utolsó válogatóversenyen – egyben az országos bajnokságon – dől majd el.

Dobogóra állhatott még Bori Péter, aki a 38 kilogrammos kategóriában harmadik lett. Pontszerző helyen végzett Kurucz Koppány és Csontos Bence a 41 kilogrammos súlycsoportban, valamint Szemerédi Mihály a +85 kilogrammos mezőnyben. A csapatversenyben a ceglédi együttes az ESMTK és Eger mögött a harmadik helyen végzett.

Vasárnap Abonyban a szabadfogású küzdelmek következtek, ahol ismét kiemelkedő ceglédi eredmény született. Rafael Sándor ezúttal is minden mérkőzését megnyerte az 57 kilogrammos kategóriában, így újabb aranyérmet szerzett. Mivel az első válogatót is megnyerte ebben a szakágban, Máté Szófia mellett ő is biztos résztvevője a májusi Európa-bajnokságnak.

A dobogóra még Csontos Bence állhatott fel, aki a 41 kilogrammos súlycsoportban harmadik helyen zárt, míg Kmegy Iván az 62 kilogrammos mezőnyben pontszerző, ötödik helyen végzett.

Az abonyi versenyen a legfiatalabb ceglédi birkózók is szőnyegre léptek a gyermek U8–U9 korosztályban, ahol egy első és egy második hely mellett négy bronzérem is született.

Eredmények

Női
39 kg – 1. Máté Szófia

Kötöttfogás
38 kg – 3. Bori Péter
41 kg – 4. Kurucz Koppány, 5. Csontos Bence
57 kg – 1. Rafael Sándor
+85 kg – 4. Szemerédi Mihály

Csapatverseny

ESMTK

Eger

CVSE

U15 szabadfogás
41 kg – 3. Csontos Bence
57 kg – 1. Rafael Sándor
62 kg – 5. Kmegy Iván

Gyermek U8–U9

Farkas Ádám

Rafael László

Dobos Luca

Nagy Zselyke

Durucz László

Mészáros Dániel

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...