20.6 C
Cegléd
2024. május 12. vasárnap
spot_img

Megújult a székelykapu

A Gubody Ferenc Szakképző Iskola diákjainak segítségével megújult a Gubody kertben álló székelykapu és a hozzá tartozó kopjafák március 11-én. A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen a fiatalok tavaly a parkban levő padokat csiszolták meg és festették újra.

A reggeli órákban, szakoktatójuk, Kovács László vezetésével láttak munkához a Gubody-s festő és mázoló tanulók, hogy szebbé varázsolják a székelykaput és a kopjafákat. A helyszínen jelen volt a körzet képviselője is, aki – csakúgy, mint a tavalyi esztendőben – a munkálatok alapanyagaihoz szükséges pénzt maga ajánlotta fel.

„Tavaly elkezdtük, hogy a székelykaput felújítjuk, illetve hozzá kapcsolódóan a Gubody Parkban a padokat. Idén is úgy gondolom, hogy ez a tavaszi munkálatokhoz hozzátartozik, hogy a székelykapu és a fa emlékművek megújult ruhát kapjanak, illetve le legyenek kicsit csiszolva és lakkozva, egy szóval szép legyen a park.” – mondta el Rimóczi Gábor. A képviselő hozzátette: a tanulók munkáját és a székelykapu megújulását azzal segíti, hogy a felújításhoz szükséges anyagköltséget képviselői tiszteletdíjából biztosítja. „Úgy gondolom, hogy ha széppé tesszük a környezetünket, akkor a többiek is vigyáznak rá. Én úgy látom, hogy a padok nem sérültek olyan mértékben, mint amilyen mértékű sérülés miatt tavaly rendbe kellett azokat hozni. Idén a padokat nem kell lefesteni, még maradhat a tavalyi festés.” – árulta el a kezdeményezés okát az önkormányzati képviselő.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Soha nem látott erősségű sarki fény

Péntek éjszaka és szombat hajnalban látványos égi jelenség tartotta...

Zöld polgármesterjelölt

Földi Áron, polgármester-jelöltként indul városunkban. A jelölt érdekes pályát...

Tapasztalat, koncepció és ambíció

Független jelöltként, de helyi civil szervezet és párt támogatásával...

Bronzéremmel zárta a 2023/24-es évadot a Ceglédi KE

Vasárnapi, fóti győzelme után a bronzérem megszerzéséért indult csatába...

Smahajcsik Péter virágoskertje

Smahajcsik Péter, a 2-es számú választókerület független képviselőjelöltje úgy...