34.4 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Öngyilkos brókernő

Negyedóránként ellenőrzik cellájában K. Sz. K-t a ceglédi székhelyű Hungária Értékpapír munkatársát, a brókerügy egyik gyanúsítottját, aki még múlt hét kedden öngyilkosságot kísérelt meg– tudta meg a Blikk. Az őrök mindent elkövetnek, hogy a brókernőnek esélye se legyen hasonló akcióra, folyamatosan ellenőrzik a zárkáját és pszichológus is foglalkozik vele.

A brókernő – a Hungária Értékpapír Zrt. egyik munkatársa – összeomlott a letartóztatása után, és kedd hajnalban döntött úgy, hogy a büntetőeljárás elől a halálba menekül. Az első információk még arról szóltak, hogy K. Lászlóné a brókercég tulajdonosa volt az érintett, azonban kiderült, egy másik gyanúsítottról, K. Sz. K-ról van szó. Mivel semmilyen kés vagy penge nem lehetett nála a cellában, egy ott talált konzervdobozzal vagdosta össze a bal karját. Pontosabban csak próbálta összevagdosni, hiszen az eszköz, amellyel próbálkozott, nem volt annyira éles, hogy komoly kárt tehessen magában. A nőt így nem kellett kórházba szállítani, úgy tudjuk, mivel sérülései nem voltak túl súlyosak, a börtönben ellátta azokat az egészségügyi személyzet.

Közben kiderült: a könyvvizsgáló a közös kapocs a Buda-Cash, a DRB Bankcsoport és a Hungária Értékpapír Zrt. botrányában. A könyvvizsgáló felelősségét vélhetően vizsgálni fogják, különösen a kötvényprogramok esetében. Itt ugyanis az MNB felügyeleti jogköre kizárólag a kibocsátási tájékoztatókra és a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségek betartására korlátozódik, ezért a könyvvizsgálókra fokozott felelősség hárul. – írta a Portfólió.


Fotó: A média először Kecskés Lászlónét nevezte meg az öngyilkossági kísérlet elkövetőjeként.

Forrás: hír24, Blikk, Portfólió

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...