16 C
Cegléd
2025. október 25. szombat
spot_img

Bóbita 50

 

A most nyíló kiállításon 27 mese elevenedik meg, mintegy 30 bábtervező munkáját testesítve meg, köztük a színházat alapító, Jászai-díjas Kós Lajos figuráival. Fél évszázada, hogy Kós Lajos vezetésével színre lépett egy pécsi bábegyüttes, amely a televízió „Ki-mit-tud?” című műsorának köszönhetően rövid idő alatt országosan ismertté vált. A pécsi Bóbita Bábszínház az 50 év alatt rengeteg egyedi bábozási technikát és szebbnél szebb bábot készített. Ezt a mára már történelmi múltat idézi fel a „Bóbita 50” elnevezésű ünnepi kiállítás március végétől.  A kiállított több mint 160 báb között találhatóak olyan darabok is, amelyek olyan különleges helyen léptek már fel, mint Tajvan, India vagy Irak.A 13 nemzetközi díjjal jutalmazott bábszínház ceglédi kiállítását nem mindennapi megnyitó előadás előzte meg, ugyanis a bábszínház az egyik legsikeresebb színdarabját, a „Dzsungelmese, avagy Kisoroszlán keresi a sörényét” című darabját mutatta be a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

A kiállítás április 25-ig látogatható, csoportoknak – előzetes bejelentkezés alapján – tárlatvezetés is igényelhető (505-044).

(Fotó: Szokolai Attila)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...