5.5 C
Cegléd
2025. május 25. vasárnap
spot_img

Lőrincz Tamás aranyat nyert Isztambulban

Törökországi aranyéremmel pótolta a szombathelyi Magyar Nagydíjat Lőrincz Tamás, a ceglédi olimpiai ezüstérmes, vb-bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok kötöttfogású kiválóság, aki a március eleji hazai viadalt bélfertőzés miatt kénytelen volt kihagyni. Isztambulban, öt győzelemmel háta mögött, megérdemelten állhatott a 71 kilogrammosok dobogójának tetejére.
 
Mini világbajnokságnak becézik a török szövetség honlapján a 33. alkalommal megrendezett Vehbi Emre & Hamit Kaplan felnőtt kötöttfogású nemzetközi versenyt, ahol 21 nemzet, 250 birkózója áll rajthoz, köztük három magyar kiválóság, akiket Struhács György szövetségi kapitány irányít Isztambulban.
A viadal első napján a 71 kilogrammosok között Lőrincz Tamás selejtezni kényszerült, hiszen a 28 fős mezőny alsó ágára sorsolt. A döntőig vezető úton négy mérkőzést is megnyert, remek birkózással múlta felül török, grúz és kazah ellenfeleit. Számtalan csodálatos akciót láthattak tőle a jelenlévők, valamint az élő közvetítést nézők, hiszen Szöcsi akkor is támadott, amikor már 6-0-ra vezetett vetélytársaival szemben. Az esti fináléban a törökök favoritja következett, Yunus Özel, aki a tavalyi évben vb-ezüstérmet és Eb-bronzérmet nyert a 71 kilogrammosok között. A mérkőzés Lőrincz irányításával kezdődött, aminek eredménye két pontos levitel volt, így 2-0-s magyar vezetéssel mentek szünetre a versenyzők. A második felvonásban a törököt találták aktívabbnak a bírók, aki térdelőhelyzetbe küldte Tamást, majd fordított emelésből meg is lepte két pontért. Az akcióra Szöcsi remekül reagált és egyből ellenfele mögé került, így 3-2-re továbbra is vezetett. A mérkőzés hátralevő részében Lőrincz megpróbálta a zónán kívülre léptetni ellenfelét, ám a török az utolsó pillanatban akciózni próbált, így a bírók a magyar birkózót látták kilépni elsőnek a szőnyegről. Ekkor Struhács György azonnal challange-et kért, de elutasították, így egy perccel a vége előtt Özel vezetett 4-3-ra. Szöcsin egy pillanatig nem látszott az aggodalom, folytatta a tőle már jól megszokott erőteljes birkózást és gyönyörű mozdulat után két pontért levitte ellenfelét és 5-4-re megnyerte a 71 kilogrammosok döntőjét. Lőrincz Tamás az aranyérmet és a 2000 dolláros pénzdíjat többek között a kétszeres világbajnok Selcuk Cebitől vehette át.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Alapszakasz bajnok a Ceglédi KK SE U20

A férfi kézilabda U20 I. osztály keleti csoportjának élén...

Miniszteri tájékoztató Cegléden

Május 23-án Földi László országgyűlési képviselő vendégeként Cegléden tartott...

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...