A szürke, nehéz téli hétköznapok után a Losontzi István EGYMI minden osztálya és csoportja – közel 450 gyermekkel – színvonalas seregszemlével köszöntötte a tavaszt március 24-én a Losontzi István EGYMI – ben. Az óvodások verseket mondtak, a nagyobbak táncoltak, énekeltek, a legnagyobbak reppeltek, vidám jeleneteket adtak elő. Az intézményben működő fejlesztő iskola halmozottan sérült gyermekei is kedves pillanatokkal hatották meg a közönséget – bizonyítva, hogy mosolyogva minden kín enyhül.
A 43 produkció bemutató napja kora délutánra ért véget. Ezután az utazó gyógypedagógiai hálózattal kialakított kapcsolatainknak köszönhetően a partnerintézményekből érkező kollégák értékelték a látottakat. Mivel mindnyájan gyakorló pedagógusok, pontosan tudták, mennyi munka bújik meg a 3- 4 perces szösszenetek mögött. Vendégünk volt Irházi Emőke, az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari iskola igazgató helyettese, Szegedi Ágnes, a Várkonyi István Általános Iskola tanítónője, Somogyi Rudolfné, a Táncsics Mihály Általános Iskola igazgató helyettese, Rónai Gábor, a Kossuth Lajos Gimnázium tanára, Palcsó Andrea, a Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára, akik munkájuk során segítik a sajátos nevelési igényű gyerekek tanulmányait. Körünkben köszönthettük még Bekker Bernadett a szerkesztő-énekest és Farkas Mártát, a Máltai Szeretetszolgálat területi vezetőjét.
S hogy a program igazán kellemes emlékként záruljon, ajándékot kapott minden fellépő. Azért, hogy mindezt megvalósíthattuk, a gyerekek nevében is köszönetünket fejezzük ki: Farkas Zsuzsannának, Kármán Sándornak, Tarsoly Zsoltnak, Tóth Istvánnak, Szathmáry Gábornak és a Cegléd Rádiónak, Bekker Bernadettnek és a Cegléd Tévének, a Cigle Hagyományéltető Egyesületnek és a Margó vegyeskereskedésnek, Palcsó Andreának és a Mezőgazdasági iskola diákjainak.