4.9 C
Cegléd
2025. május 16. péntek
spot_img

Mindennapi kenyerünk az Ugyerben

A ceglédi Mária Rádió Mindennapi kenyerünk című műsora együttműködve a Máltai Szeretetszolgálattal és a Tanyagondnoki szolgálattal kísérleti programba kezdett az Ugyerben.

„Ez az együttműködés az első lépése egy nagyobb szabású projekt kidolgozásának, mely nem kisebb célt tűz ki, hogy újra élhetővé váljon Cegléd legelmaradottabb és legtöbb problémával sújtott területe.” – írták meg lapunknak a szervezők Ecseri Ferenc és Sipos Mihály, akik április 9-én a 8. dűlőben a sajtó nyilvánossága előtt adtak át öt családnak vetőmagokat, vetőburgonyát és szerszámokat: ásót, gereblyét.

Ecseri Ferenc elmondta, hogy az öt mélyszegénységben élő cigány családot a Máltai Szeretetszolgálat és a tanyagondnokság ajánlására, azzal a feltétellel választották ki, hogy rendezett legyen a portájuk, és hogy végig vállalják a részvételt.

– Az első lépés ez az öt család, amelynek portáján alakítunk ki a résztvevőkkel közösen maximum 50 nm-es kerteket. Ehhez segítségként szaporítóanyagokat kaptunk vetőmagcégektől (Alfa Lucullus, ZKI, Rédei Kertimag) és a NÖDIK-től, eszközöket a VÁRVAG-tól. A programban végig mentoráljuk, segítjük a családokat, hiszen a továbbiakban nekik is nagyobb szerepet szánunk. Emellett fontosnak tartjuk, hogy reális elvárásokat támasszanak a programmal kapcsolatban. Amennyiben sikeresen tudunk együttműködni, akkor következő lépésként nyúl, baromfi és kecske tartására is lehetőség nyílik.

A program célkitűzése szerint ,,együttes tanulási folyamatként zajlik, melyben minden résztvevő gazdagodik. A kezdeményezők szükséges információkhoz jutnak, melynek segítségével megvalósítható lesz a térség minden sajátosságát figyelembe vevő, és legfőképp az ott élőkkel közösen kialakított stratégia. A programban résztvevők pedig az önellátás elemi szintjét elérve, fentebb juthatnak a mélyszegénységből.”

(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléden indul a Ganz oktatási központja

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi...

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...

Mit kell tudni a Fleshlight maszturbátorokról?

  A férfiak számára igazán jó hírekkel érkezünk, ugyanis az...

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...