8.9 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Ugyerben volt razzia

A Ceglédi Rendőrkapitányság nagyszabású ellenőrzést tartott 2015. április 8-án Cegléd Ugyer városrészben, valamint Csemő község területén. Az akció célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelése, valamint a jogsértések – többek között a falopások, áramlopások – megelőzése és megszakítása, valamint az illegális fémhulladék átvevőhelyek felkutatása, felszámolása volt. 

Az ellenőrzésbe bekapcsolódott a Gyermekjóléti Központ, a NEFAG Zrt., a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Ceglédi Járási Hivatal, valamint a járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal is. Az akcióban résztvevőket 7 gépjármű és a Készenléti Rendőrség helikoptere segítette, ami még inkább lehetővé tette, hogy a rendőrök és a társszervek munkatársai a nehezen megközelíthető, kevésbé látható helyeket is ellenőrizhessék. Az akció befejezését követően a rendőrök hat esetben – lopás, állatkínzás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt – tettek feljelentést.
A Nagykátai Rendőrkapitányság szintén ugyanezen a napon – 2015. április 8-án – a hajnali órákban tartott akciót. A rendőrök az illetékes bíróság döntése alapján 8 személy elővezetését hajtották végre, illetve két férfit – az ellenük érvényben lévő elfogatóparancs alapján – fogtak el.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...