25.4 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Katonai kiképzésen jártunk

A bemutató helyszínére történő megérkezés után eligazítás történt, ahol Dr. Lippai Péter ezredes zászlóaljparancsnok röviden elmondta milyen kiképzési helyekkel ismerkedhetünk meg a nap folyamán. A mi csoportunk elsőnek az úgynevezett épületharcászat foglalkozást tekinthette meg, ahol szinte testközelből lehettünk tanúi egy épületben rejtőzködő terrorista csoport rajtaütésén. A végrehajtás után a foglalkozásvezető parancsnok kielemezte a mozzanatot számunkra és bemutatta a katonák fegyvereit és felszereléseit. A gyerekek bátran éltek a lehetőséggel és folyamatos kérdésekkel bombázták a foglalkozásvezetőt. A bemutató végén elköszöntünk és elindultunk a kísérőink segítségével a következő pontra. Megérkeztünk a második helyszínre ahol már javában ropogtak az AK-63D gépkarabélyok és szálltak a helikopterek. Ezen a foglalkozási helyen helikopteres ki- és beszállás, valamint rajszintű előrevonást és visszavonást gyakorolták a katonák. Itt a lőporszag már a levegőben volt és néhány vaklőszer hüvely is a lábunk mellet landolt, közben a helikopter leszállításához használt színes füst színezte be a területet, de ebben pillanatban egy MI-8-as szállítóhelikopter húzott el a fejünk fölött, már-már katonai filmbe illő jelenet közepén érezhettük magunkat.

Ismét eljött a váltás ideje és nemsokára a gyerekek örömére már az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljjal közös statikus bemutatón lehettünk, ahol a Magyar Honvédségnél rendszeresített összes lőfegyvert, ejtőernyőt, ruházatot és különböző technikai eszközöket és harcjárműveket nézhettük meg. A gyerekek mindent kipróbálhattak, bármibe beleülhettek és akár kifestve belebújhattak egy mesterlövész álcaruhájába is. Ezek után következett a katonai közelharc bemutató, amiben szintén részt vehettünk és egy-két fogást is elsajátíthattunk. Ezzel bemelegíthettünk a következő foglalkozáshoz, ami a Honvédségnél is egyedülállónak tekinthető akadálypálya volt. Egy rövid bemutató után már a vállalkozó kedvűek is kipróbálhatták a különböző akadályokat. A katonák meglepődve nézték a gyerekeket, akik hihetetlen lendülettel és gyorsasággal mentek át a különböző elemeken. A program zárásaként a bátrabbak ejtőernyős ugrás szimulálását próbálhatták ki, ahol 3 méteres magasságból kellett leugrani egy szivaccsal teli medencébe.

Sajnos ezzel a kiképzési nap véget ért, viszont hatalmas élményekkel térhettünk haza. A tanulók már most várják a következő nyílt napot a 88-asoknál.

 

 

                                                                             

 

                                                                          

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...