6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Abonynak betehet a 279 milliós Questor-bukta

„A kulturális és sportszervezeteknek kiírt pályázatokat vizsgálhatják felül, de a közalkalmazottak pénze állítólag nincs veszélyben” – írja a Szoljon.hu Abonyról. Mint arról már beszámoltunk Romhányiné dr. Balogh Edit abonyi polgármester bejelentette, hogy tavaly decemberben az önkormányzat 279 millió forintját fektette értékpapírba a Quaestornál, amely az MNB március 10-ei zárolása során ragadt bent.

Egy Szoljon.hu-hoz eljuttatott beszámoló szerint a polgármester egy előterjesztésében úgy fogalmazott, hogy „az önkormányzat likviditása rövidtávon biztosított”, amit sokak úgy értelmeztek, elképzelhető, hogy csak néhány hónapra elegendő a város pénze.Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Quaestor Zrt. tevékenységének felfüggesztése miatt az önkormányzat bevételeinek 13,6 százaléka vált bizonytalanná. Az önkormányzat ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít az alapfeladatok zavartalan ellátására. Hogy ez lehetséges legyen, a képviselő-testület egyes kiadási előirányzatokat azonnali hatállyal zárolt szeptember 30-ig vagy addig, amíg Abony vissza nem kapja a pénzét.

(hir24.hu – fotó: illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...