8.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Idén is lesz ceglédi induló a vágtán

A vágta helyszíne idén is a budai úti fürdő melletti terület lesz és már azt is tudni ki fog Cegléd színeiben indulni a versenyen. „Ami a legújabb dolog, hogy új lovas fog indulni Cegléd színeiben, idén Kövesdy István fogja Ceglédet képviselni.” – fogalmazott a rendezvényszervező. Idén is lesz csikós bemutató és különböző, a lovas élethez kapcsolódó gyerek valamint felnőtt program. A megbeszélésen az is elhangzott: idén nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra.

„A fák körül idén biztosan nem fogjuk engedni hogy a nézők odamehessenek teljesen a pálya közelébe, tehát onnan egy nagyobb szakaszt fogunk jobban lezárni. Ez nagyon fontos biztonsági intézkedés és az is, hogy a rendezvény mindenféle baleset és atrocitás nélkül zajlódjon le.” – tette hozzá Détári-Lukács Ágnes. A vágta plakátja, rajta a részletes programmal hamarosan megjelenik – mondta a város rendezvényszervezője.

(Forrás: CTV – Fotó: Szokolai Attila)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...