-1.1 C
Cegléd
2026. január 15. csütörtök
spot_img

Érdemes-e használt ingatlanba fektetni?

 

A tavalyi évben tovább csökkentek a betét és hitelkamatok is, mindkettő az ingatlanpiac fellendülésének kedvez. 2014 augusztusában a hitelkamatok átlagos THM-je már csak 6,8%-os volt, addig erre az évre általánossá vált a 6% alatti, sőt nem ritka a 4,5% körüli sem. Ez számokban kifejezve annyit jelent, hogy egy átlagos 7 millió forintos hitelösszegnél a hitel egymillió forinttal lett olcsóbb. Egy évvel ezelőtt havi 48-51 ezer forinttal, míg most márciusban 44 ezer forinttal lehet számolni 20 éves futamidő esetén.

Szintén az első lakásukat vásárló, 35 év alatti korosztályt segíti az illetékkedvezmény, valamint ennek részletfizetési lehetősége. További kedvezmény a használt ingatlanokra júliustól megjelenő ún. félszocpol a Családi Otthonteremtő Kedvezmény, új nevén a CSOK. Fontos változás még, hogy már egy gyermektől is igényelhető a támogatás és a minimálisan támogatott lakás mérete 60 helyett 40 nm-re csökkent.

A válság előtti árak, valamint a különböző kedvezmények együttes hatásaként, valóban úgy tűnik, hogy Cegléden is érdemes használt ingatlanba fektetni pénzünket. Különös tekintettel arra, hogy nemcsak az ingatlan értéke fog valószínűleg emelkedni, hanem a megnövekedett igények miatt a bérbeadással realizálható jövedelem is magasabb lehet, mint a banki alapkamat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...