Öt év telt el, lejártak a mandátumok a Teleki László Ismeretterjesztő Egyesületnél, így a tagszervezetekben is (Vác, Cegléd, Nagykőrös, Budapest). A ceglédi csoport a múlt héten tartotta meg beszámoló-választó közgyűlését. Az elnökség nevében dr. Szabó Alfréd városi titkár értékelte az elmúlt időszakot. Kiemelkedő programok voltak a Magyar Tudomány Ünnepén, a Magyar Nyelv Hetén tartott előadások, a Fiatal Kutatók Fórumai, a tudományos igényességű előadások a középiskolákban, a könyvtárban, sőt a városon kívül is. A szűkülő pályázati lehetőségek és támogatás hiányában legfőbb mércének az igényességet tartották. – hangzott el.
Igen kiemelkedő néhány kolléga publikációs tevékenysége is (dr. Surányi Dezső történeti- ökológus, botanikus; dr. Szabó Alfréd neveléstörténész). A közgyűlésen megválasztották az öttagú elnökséget (elnök: Nagy István, titkár: Szabó Alfréd), és a megyei választmány ajánlásainak megfelelően öt küldöttet. Az egyesület tisztújító küldöttgyűlése május 15-én lesz, Budapesten. A közgyűlés vendége: Naményi Béla ügyvezető igazgató volt.