4.9 C
Cegléd
2025. május 16. péntek
spot_img

Dr. Kocsis Gyula – Nekrológ

Mint arról hírt adtunk korábban Dr. Kocsis Gyula a ceglédi Kossuth Múzeum egykori igazgatója 2015. április 19-én, életének 66. évében elhunyt. Lapunknak lánya, Kocsis Virág küldte meg a hivatalos nekrológot, melyet a Magyar Néprajzi Társaság adott ki.

„Kocsis Gyula 1949-ben született Budapesten, egyetemi tanulmányait az ELTE bölcsészkarán kezdetben történelem-orosz, majd nagyobbrészt történelem-néprajz szakon végezte 1968–1973 között. Mesterei, Tálasi István és Barabás Jenő irányítása alatt fordult figyelme szakdolgozati témája, Jászjákóhalma településnéprajzi vizsgálata felé. Diplomaszerzése után szerződéssel előbb a Néprajzi Múzeumban, majd rövid ideig a Jász Múzeumban dolgozott. 1974-től a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója lett. Több évtizedes muzeológusi tevékenysége alatt nem csupán az intézményt, hanem a város és a táj történeti-néprajzi kutatását is magas szintre fejlesztette föl. Évtizedeken át, részleteiben készítette A Jászság népessége, társadalma, gazdálkodása a XVI-XVII. században tárgykörben íródott disszertációját, amely végül – a 2002. évi sikeres megvédése után – 2005-ben az említett címen látott napvilágot az Akadémiai Kiadó gondozásában. Az ELTE néprajz szakos egyetemi oktatásába 1989-ben kapcsolódott be, ahol előbb a Tárgyi Néprajzi Tanszék főállású adjunktusaként, majd 2006-tól docenseként, 2007 és 2011 között pedig tanszékvezetőként dolgozott. 2010-ben habilitált. 2012-ben – egészségi és financiális okokból – vonult nyugdíjba, ám kapcsolata sem a tanszékkel, sem az oktatással nem szakadt meg. Néprajzos generációk sokasága tanulta meg tőle az anyagi kultúra történetével, gazdálkodással és társadalomnéprajzzal kapcsolatos tárgyakat, ismereteket. Szakdolgozatok, doktori disszertációk sikeres témavezetője, hallgatóinak kedvelt (60. születésnapján ünnepi tanulmánykötettel köszöntött) oktatóegyénisége volt. Publikációnak gazdag tárháza az MTMT adatbázisban hozzáférhető.

A Magyar Néprajzi Társaságnak egyetemista kora óra tagja, ezen felül az anyagi kultúra szakosztály titkári, a választmányi tagsági, valamint a társaság titkári feladatát is ellátta különböző választási ciklusokban. 1984-ben a Magyar Néprajzi Társaság Jankó János díjjal ismerte el kutatói tevékenységét, majd 2014-ben munkásságáért Györffy István emlékéremmel is kitüntette. Nyugodjon békében!”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...

Mit kell tudni a Fleshlight maszturbátorokról?

  A férfiak számára igazán jó hírekkel érkezünk, ugyanis az...

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...