16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Afrika konferencia

„A program bemutatta a magyar és afrikai életkörülmény színvonalát. A délelőtt folyamán közös tánc és kézműves foglalkozás színesítette a programot. Érdekes előadások voltak. Mi, Török Lászlóén vettünk részt, aki többek között Maliban volt békefenntartó. Előadása során beszámolt az afrikai körülményekről és a fényképek lehetővé tették, hogy elképzeljük a szomorú tényeket. Majd a „kerekasztal beszélgetés” következett, amin a diákok elmondták, hogy hogyan kerültek kapcsolatba az Afrikáért Alapítvánnyal. Nálunk az iskolából már kétszer is apróságokat, valamint leveleket, rajzokat küldtünk az afrikai, nehéz sorsú gyerekeknek, ezzel egy kis vidámságot vihettünk az életükbe. – számolt be az élményekről Kitti és Vanessza.

A beszélgetésnek köszönhetően megismerhettük még inkább mi is az alapítvány célja: a gyerekek segítése, de úgy, hogy később ők is képesek legyenek másoknak segíteni. Nem csak a pillanatnyi szükséget kell enyhíteni, hanem képessé kell tenni őket saját gondjaik megoldására. Erre a tanulás, tanítás a legalkalmasabb eszköz.

Az alapítvánnyal meglévő kapcsolatunk mindenképpen hasznos tanulóinknak. Új és ismeretlen emberektől hallhatnak olyasmiről, ami a tankönyveikben is szerepel. Szembesülhetnek az övékétől gyökeresen különböző élettel. Segíthetnek, örömet okozhatnak másoknak, olyanoknak, akikkel soha nem lenne másként esélyük kapcsolatba lépni.

Budai úti tanárként büszkeséggel tölt el, hogy egy két-tannyelvű és egy tehetséggondozó iskola mellett a mi iskolánk volt a harmadik, mely beszámolót tarthatott a konferencián. Ezzel bizonyítva, hogy bárki tud segíteni másokon, akkor is, ha saját maga sem dúskál a javakban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...