11.1 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Foltokból rügyező tavasz

 

„Azok az alkotók, akik részt vesznek a kiállításon, úgy vélem hogy kiállított műveikkel – s a többi kollekcióval is – mind a családi otthon melegét próbálják bemutatni és továbbadni. Bizonyítják azt is, hogy szép, értelmes és alkotó időtöltést lehet találni, s ezzel jó példát mutatnak.” – fogalmazott az önkormányzati képviselő. Hozzátette: a foltvarrás eredeti célján túl tovább járta útját a díszítés felé, s vált fő motívumává az érzelmek kifejezése ennek a művészeti ágnak. Füle Győzőné beszéde végén közölte a klub tagjaival és a jelenlevőkkel, hogy a kulturális bizottság néhány nappal ezelőtti ülésén a tagok arról döntöttek, hogy támogatják azt a pályázatot, melyet a következő rendezvényük kapcsán nyújtott be a tizenhét éve alakult klub. A pünkösdi szabadban varrásra viszont még kicsit várni kell, addig is az alkotók munkái megtekinthetők a Ceglédi Galériában, május 23-ig.

A kiállítás megnyitóján Apáti Gyöngyvér, a Várkonyi István Általános Iskola harmadik osztályos tanulója működött közre verssel.

A Folton-Folt Klub kiállítói:

Barna Karolin, Csizmás Alajosné, Czigány Károlyné, Détáriné Ecseri Márta, Dinnyés Istvánné, Harmat Katalin, Hegedűs Mária, Hörömpő Pálné, Kissné Volter Katalin, Matetitsné Szász Gizella, Nagy Zoltánné, Sági Ferencné, Szabó Györgyné, Szalisznyó Erzsébet, Szűcs Hajnalka, Tarai Jánosné, Vég Faragó Péterné és Wunder Lajosné.

További FOTÓK itt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét...

Hálózatöblítési munkálatok Cegléden

ÉRTESÍTÉS – Hálózatöblítési munkálatok Cegléden Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy Cegléd...

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...