Az olimpiai esélyekről Bíró Tamás adott tájékoztatást lapunknak: – A hír nem igaz. Miki valóban jól áll, bejutó helyen, de csak egy év múlva dől el sikerült-e. Addig az első 22-ben kell maradni a világranglistán, ami akár nem várt sérülés miatt változhat. Azért az már most megállapítható, hogy 70-80% az esély, hogy kint van.
A kétéves olimpiai kvalifikációs időszak 2014. május 30-án kezdődött meg, a világranglistán a férfiaknál súlycsoportonként az első huszonkét ország képviselője, a nőknél az első tizennégy ország képviselője szerez indulási jogot a hazájának – ha több judós is „befutó” helyen áll, akkor a nemzeti szövetség – esetünkben az MJSZ – jogosult megnevezni közülük az indulót.
A kontinensek további kvótákat oszthatnak ki az első szempont szerint kimaradó versenyzők között, Európa 14 férfi és 11 női hellyel gazdálkodhat. A kvalifikációs időszak 2016. május 30-án zárul, a világranglista pontszámítási rendszere alapján az első évben szerzett öt legmagasabb pontszám 50 százalékos értékben, míg a második évben megszerzett öt legmagasabb pontszám száz százalékban számít majd a végelszámolásnál. Hatféle versenyen lehet pontokat szerezni, a világbajnokság adja a legtöbb pontot (a győztes 900-at kap), ezt követi az évente egyszer megrendezett World Judo Masters (700), az évi négy Grand Slam-torna (500), a kontinensbajnokság (400), a Grand Prix (300), végül a Continental Open-viadal (100).
Az IJF oldalán található részletes kvalifikációs leírás, az olimpiai kvalifikáció aktuális állása nyomon követhető. Ungvári Miklós és Attila is szerepel a listán, Miklós jelenlegi eredményei alapján befutóként.