6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Közel ezer vélemény

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy milyen céllal járnak az emberek a Szabadság térre. Ez esetben a válaszadók legnagyobb százalékban a pihenést és kikapcsolódást, a tér körüli üzletek, szolgáltatók felkeresését, valamint a vásárlást írták. Ezen kívül fontosnak tartották még a rendezvények látogatását. A másodikban a tér szépségéről kérdezték meg a lakosságot, ebben a többség véleménye a közepesen megfeleltet volt. A következő kérdés arra kereste a választ, hogy hogyan érzik magukat a Szabadság téren eltöltött idő során. A megkérdezettek több mint 60%-a, a „ többnyire jól” választ adta. A negyedik helyen a min változtatna kérdést tették fel. Erre nagyon sokféle visszajelzés érkezett, sokan a park virágosabbá tételét, megfelelő illemhely kialakítását, valamint a nagyobb tisztaság fenntartását tartják fontosnak. Ezek mellett több és kényelmesebb padokat szeretnének, a közbiztonság javítását és egy kis játszóteret a gyerekek számára. Az ötödik kérdés arra tért ki, hogy egy felújítás esetén a hagyományos (századelő hangulathoz illeszkedő) vagy a modern (21. századi építészi hullámai) stílus szerinti átépítést látnának előnyösnek. A válaszadók 61%-a a hagyományos, 39%-a a modern stílust képzelné el szívesebben. Az utolsó kérdés számos lehetőséget sorolt fel, melyek közül azt kellett kiválasztani, akár többet is, hogy mit látnának szívesen a téren. A kitöltők több mint 80%-a egy szökőkutat képzelne el a tér területén, illetve 61%-a burkolatba épített világítást tartana hangulatosnak. Összegzésként elmondható, hogy a válaszadók pozitívan értékelték, hogy a véleményükre is kíváncsiak a felújítások megkezdése előtt, ezáltal ők is részeseivé válhatnak a város arculatának jövőbeli kialakításának.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...