6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Füves cigaretta egy ceglédi játszótéren

A Ceglédi Járási Ügyészség csekély mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik marihuánás cigarettát árultak és fogyasztottak Cegléden.
Az ügy egyik vádlottja részben saját fogyasztásra, részben pedig értékesítés céljából 2014. és 2015. folyamán rendszeresen marihuánát szerzett. Abból füves cigaretta formájában maga is fogyasztott, és Cegléden legalább ötször kisebb adagokat adott el az ügy másik vádlottjának. Ez a férfi a füves cigarettából több esetben megkínálta a kiskorú unokatestvérét is, aki gyakran el is kísérte a vádlottat az újabb adagok beszerzésére. A marihuánát vásárló vádlott és unokatestvére 2015 februárjában egy ceglédi játszótéren együtt szívták a füves cigarettát, amikor a rendőrök igazoltatták őket. Mindkettejük gyors drogtesztje pozitív lett, a vádlott ruházatában pedig megtalálták a korábban megvásárolt kábítószert is. A rendőrök a nyomozás során mindkét vádlottnál házkutatást tartottak, a kábítószert árusító férfi házában kábítószer kereső kutyával. Mindkét helyszínen további, tasakokba csomagolt marihuánát találtak.
A Ceglédi Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, és más bűncselekményekkel vádolja a két férfit. A vádlottak közül a kábítószert árusító férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. A járási ügyészség mindkét vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...