16.7 C
Cegléd
2025. május 17. szombat
spot_img

Fákat ültettek az önkéntesek

Fákat ültettek Cegléden a Kossuth Ferenc utcában a Budapest Bank ceglédi fiókjának munkatársai a Törődés Napja önkéntes akció keretében.

A Budapest Bank a társadalom és a környezet javítását célzó kezdeményezések kapcsán fontosnak tartja a felelős gondolkodást, ezért az önkéntességnek már hagyománya van a banknál: ennek jegyében rendezik meg Törődés Napja programsorozatot több mint tíz esztendeje, évente két alkalommal. Az akciók a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatását, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítását célozzák, és segítséget nyújtanak a különböző civil kezdeményezések megvalósításához. A bank munkatársai által végzett kétkezi munkán túl a pénzintézet anyagilag is hozzájárul a munkálatokhoz.

„Bankfiókunk évek óta nagy örömmel vesz részt a Törődés Napja akciókon, mivel fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk a város szebbé tételéhez. Most a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület tevékenységét segítjük fák ültetésével településünk legforgalmasabb utcáján. Bízunk benne, hogy akciónkkal jó példával szolgálunk más vállalatoknak és a helyi lakosoknak is” – mondta Kiszelyi László, a pénzintézet ceglédi bankfiókjának vezetője.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bajnok esélyes a Ceglédi KK SE férfi U20 csapata

A Ceglédi KK SE férfi U20 csapata hosszú veretlenségi...

Még aznap lebukott az autótolvaj

Gyorsan kézre kerítették a ceglédi rendőrök azt a 19...

16 milliót nyert a ceglédi irodalomtanár és fia

Apa-fia páros szerepelt sikerrel A 100 milliós játszma május...

Cegléden indul a Ganz oktatási központja

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi...

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...