6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Rózsák hétvégéje az Oázisban

Május 15-16-án Rózsák és levendulák hétvégéjét tartották a ceglédi Oázis Kertészeti Áruházban is. Az üzletben családi nappal, vásárral, tanácsadással és gyermekprogrammal várták a szépszámú kilátogatót.
– Nagy érdeklődés övezte az éppen most nyíló rózsákat, de nagy választékban kaphatók voltak levendulából készült ajándéktárgyak, csokrok is. Vendégeinket – a zöldfűszerek jegyében – mentás és epres limonádéval és fűszeres mártogatóval vártuk. A gyerekeknek Emily az idomított kutyus és gazdája Csilla tartott bemutatót. A kiskutya táncolt, kosárlabdázott, gördeszkázott a gyerekek bevonásával. – mesélt a programról Nándoriné Herczeg Judit áruházvezető.
Kérdésünkre, hogy melyek voltak a leggyakoribb kérdések, amelyeket a látogatók feltettek, kiderült, hogy a kertészeknek a metszés okozza a legtöbb gondot. – A levendula esetén tavasszal kell bátran, felére metszeni, majd az elvirágzott részeket levágni, akkor lesz szép tömör, dús a növény. A bokor- és parkrózsáknál vissza kell vágni az elvirágzott részeket, a futórózsáknál csak az elhervadt virágot, az ágyásrózsáknál pedig csak tavasszal kell metszeni, mert azok folyamatosan virágoznak. – tudtuk meg az áruház vezetőjétől.
Az Oázis következő akciója június 6-7-ei Hőmérséklet akció, amelyben minden növény árából annyi százalék kedvezményt adnak, ahány fokot a hőmérő mutat.
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...