34.9 C
Cegléd
2024. július 15. hétfő
spot_img

Az Ördöngölők ördögi sikerei

Délelőtt eltáncoljuk a programunkat Zuglóban, majd az eredményhirdetés után átmegyünk Budakalászra az MLTSZ versenyére. Így is tettünk. Reggel az indulásnál alig fért be az autóba a népviselet, hiszen három különböző koreográfia jelmezeinek szállítását kellett megoldani. Zuglóba érve gyors regisztráció, bemelegítés és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy színpadon vagyunk. Óriási közönségsiker mellett fiaink a jól ismert somogyi kanásztáncot járják, hibátlanul, profi módon! Egy szavunk nem lehet a versenyszervezőkre! Alig egy órát kellett csak az eredményhirdetésre várni, amikor a műsorközlő bemondta, hogy az országos bajnokság győztese és a Fesztivál Fődíjának nyertese a ceglédi Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola Ördöngölők néptáncegyüttese. Kimondhatatlan boldogság ez! Sok időnk nem volt az „örömködésre”, hiszen sietnünk kellett Budakalászra.

Szerencsére időben átértünk! Kezdődött minden elölről! Regisztráció, jutalom falatok elfogyasztása, tudniillik az aranyérem jutalomebédet is jelentett a csoportnak, hiszen az igazgató úr megvendégelt bennünket. Tele hassal bemelegítés, majd utána feszült várakozás a sorunkra. Két koreográfiát indítottunk az OB-én. A páros tánc kategóriában kalotaszegi táncokkal versenyeztünk, koreográfusa Izsák Zoltán volt. Az Ördöngölők székely verbunkot táncoltak, Majláth Árpád koreográfiáját. Késő délután kerültünk sorra. Először a verbunkot majd a párost láthatta a zsűri és a nagyszámú közönség. Mindkét produkciót sikerült hibátlanul bemutatnunk. Az eredményhirdetésre éjfél előtt pár perccel került sor. Két újabb aranyérmetszereztünk az iskolának és ezzel egyúttal kvalifikáltuk magunkat az Európa Bajnokságra!

Sajnos, elkövettünk egy taktikai hibát! Éjszaka már nem hívtuk fel az iskolát, így most a jutalomfalatok, a vacsora elmaradt! Nem baj! Majd az EB arany után bepótoltatjuk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...