12.2 C
Cegléd
2025. május 23. péntek
spot_img

A boroké volt a főszerep

Pünkösd vasárnapján minden borásznál kedvezményesen lehetett megvásárolni a finom italokat, melyeket Cegléden és környékén termeltek. Az Arany Pincészetben Paska László ismertette a borokat, a Füle Családi Borászatnál Füle Dénes köszöntötte az érkezőket, míg a Klément Borház borait – a már új, Budai úti helyen – Klément György mutatta be. Jó hangulat jellemezte a Fekete Pincészetet is, ahol a házigazda Fekete György kínálta a finom innivalót és sok érdeklődő volt kíváncsi a Molnár Családi Borászatra is, ahol Molnár Sándor mutatta meg a nedűt. A bortúra utolsó állomásaiként a Kökény és Fia Családi Borászatnál Kökény Benő, az Aranyhegyi Pincészetnél Ifj. Pálinkás Miklós, majd a Megyeri Fivérek Borkápolnájában Megyeri József ismertette pincészetük termékeit. Idén új csatlakozóként Kemenczés Benő várta pincészetébe a látogatókat. A borászok reggel 10-től este 6-ig fogadtak mindenkit ezen az igen jóhangulatú napon, melyen idén is több százan vettek részt, s melynek hagyományteremtő jellege évről-évre igazolódni látszik. Ez évben a Foltvarró Klub is csatlakozott a rendezvényhez a pünkösdi szabadban varrásukkal.

További FOTÓK Szokolai Attilától ITT.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...