41.7 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Elfogyott a pénz?

Cegléden működik egy CEKK (Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub) nevű kosárlabda szakosztály, amit jó pár éve Filipowicz Kristóf vezet. 2015. március első felében egész éves kitartó edzésnek köszönhetően a serdülő korosztály bekerült az Országos „B” döntőbe.  Az „A” döntőbe az ország legjobb 8 csapata kerül be minden évben, a „B” döntőbe pedig a 9-16. helyekért mehet a kemény küzdelem. Ez a korosztály már három éve minden évben bekerül ebbe a 4 napos nemes küzdelembe.

2015. május 26-án az indulás előtt KETTŐ nappal Filipowicz úr egy elnökségi ülést hívott össze, melyben közölte, hogy elfogyott a szakosztály pénze, így a szülők segítségét kéri  az elutazáshoz szükséges kb. 300000 forint pénzösszeg előteremtéséhez.

Nekünk szülőknek a következők a kérdéseink: miért 2 nappal az indulás előtt kell ezt közölni, mikor hónapokkal előtte megtudta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, bejutott a csapat.

Továbbá, az utolsó héten, a gyerekek az egész évben rendelkezésre álló, Mezőgazdasági iskola tornatermét sem vehették igénybe, kitiltották őket onnan, mert a szakosztály nem fizette ki a bérleti díjat. Egy nap bemehettek a sportcsarnokba edzeni, de másnap, amikor a felnőtt csapat vezetőedzője, Cziczás László nagyvonalúan segítette volna őket a felkészülésben, már Filipowicz úr előzetes ígérete ellenére sem mehettek be immár a sportcsarnokba sem. Ekkor a Közgazdasági Szakközépiskola kinti futópályáján tartottak edzést.

Azt gondolom, ez a magatartás megengedhetetlen egy klubvezető pozíciójában. Minden szakosztály kerülhet szorult anyagi helyzetbe a szezon végére, de egy kis előretervezéssel talán zökkenőmentesebbé lehetett volna tenni a tizenéves, nagyon lelkes, sportolók felkészülését. A gyerekeknek a meccsekre kellene összpontosítani és nem azon izgulni, hogy egyáltalán részt tudnak-e venni a bajnokság döntőjén.

Cegléden szinte minden sportág nagyon alacsony költségvetésből kell, hogy gazdálkodjon, éppen ezért meg kellene becsülni az ilyen sikereket, amit ez a serdülő korosztály évek óta elér és nem újabb akadályokat gördíteni a gyerekek és szüleik elé az utolsó utáni pillanatban is. Most 2015.05.27. 12.04 perc van és még sok gyerek nem tudja, hogy holnap a bajnokság döntőjére tudnak-e menni Pécsre a csapattal, vagy az iskolai osztályukkal töltik a hét hátralévő részét. De: „a remény hal meg utoljára”.

A serdülő korosztályban játszó sportolók szülei

A fenti levélre Filipowicz Kristóf reagált. Válaszlevele itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...