4.9 C
Cegléd
2025. május 16. péntek
spot_img

Törtelen engedélyeztetni kell a családi bulikat

Június 11-én léphet hatályba az az önkormányzati rendelet Törtelen, ami engedélyhez kötné a családi bulikat. Búcsús Tamás jegyző szerint “túl sok volt és ami inkább probléma, hogy túl hangosak voltak mostanában az összejövetelek a községben. Szűk két hete több gyermek elballagott az óvodából, melyet néhány család hatalmas rendezvénnyel ünnepelt meg. A bulik pénteken kezdődtek, de volt, ahol még vasárnap hajnalban is tartott. Ezen a hét végén számos jelzés érkezett felénk és a rendőrség felé is, hogy fékezzük meg a mértéktelen dajdajozást. Egy családhoz háromszor is ki kellett menni, de hiába volt minden figyelmeztetés… Az ilyen jellegű esemény súlyosan csorbítja a nyugodt pihenéshez való alapjogot.”

A rendelet szerint a jövőben már a családi rendezvény előtt tizenöt nappal be kell majd jelenteni az összejövést a jegyzőnél, de úgy, hogy meg kell adni a buli pontos dátumát (órától óráig), helyszínét, a jelenlévő résztvevők létszámát és a „rendezvényen alkalmazni tervezett szórakoztató elemeket”.

Sőt, a közvetlen szomszédok írásbeli hozzájárulását is bekérik. Kemény. A június tizenegyes hatályba lépés azért is fontos, mert az még pont az iskolai ballagás előtt van.

Forrás: Szoljon.hu / 444.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...