-9 C
Cegléd
2025. február 19. szerda
spot_img

NB II-es szándéknyilatkozat

A labdarúgó NB II 2014–2015-ös szezonjának 15. helyén végző Ceglédi VSE sajtóközleményben jelezte, a következő idényben is vállalja a másodosztályú indulást.

A kiesések és a feljutások után a 2015–2016-os évadra tizenöt csapat nevezése várható az NB II-be, így a Cegléd pénteken szándéknyilatkozatot adott be a Magyar Labdarúgó-szövetség versenyigazgatóságához, amelyben jelezte, a következő kiírásban is vállalja a másodosztályú indulást.

A feltöltési szabályok értelmében az NB III legjobb második helyezettje, a Putnok indulhatna az NB II-ben, ám az együttes erre az osztályra nem kapott licencet. Ezek után került képbe az NB II 14. helyén végző Siófok, amely a ceglédiek megfogalmazása szerint „a tavaszi szezonban pénzügyi gondokkal küzdött, tartozásokat halmozott fel, így a szabályokat precízen betartó MLSZ vélhetően nem tud rajtengedélyt adni számára”.

Mindezek ismeretében az NB II 15. helyezettje, vagyis a Cegléd jogosult a másodosztályú tagságra. „Mivel a Ceglédi VSE megkapta a szükséges licencet, és nincsenek tartozásai, jeleztük, hogy továbbra is vállaljuk a másodosztályú szereplést, tudomásul véve, hogy a feltöltésről az MLSZ illetékesei döntenek, a kiírásban meghatározott sorrendet figyelembe véve” – zárul a ceglédi sajtóközlemény.

A másodosztályú tagságért korábban a Kozármisleny is bejelentkezett, ám a ceglédiek az MLSZ szabályzatára hivatkozva állítják: nincs olyan határozat, mely szerint az NB III legjobb nem feljutó együttesét kell felkérni az NB II-es indulásra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kötelező a védőmaszk

A légúti vírusos megbetegedések/fertőzések számának emelkedése miatt 2025. február...

A piros Mauritius

Magyarország - Mexikó... E két helyszínen játszódik Veres Tamás...

Iskolai erőszak ellen

Szemléletformáló előadáson vettek részt a Ceglédi Református Általános Iskola...

Kosarasok győzelme

A Cegléd idegenbeli győzelemmel tudta le a női kosárlabda...

Városlátogatóban

Egy 90 fős csoport érkezett városunkba Budapestről, hogy megcsodálja...