31.5 C
Cegléd
2024. június 21. péntek
spot_img

Ceglédi határjelek I.

Kaszálatlan mezőkön, gyomverte parlagokon át vezetett környes-körül az akkori határjárók útja. Örökre megsemmisült falvak templomromjai kínálkoztak gyakran határjelül: Cseke, Szent Demeter, Szőkeegyház, Külsőhegyes… Dombokon, jelentősebb utak mentén földhányásokat emeltek, egyes helyeken bizonyos fákat jelöltek meg. Bercelhegye mellett nevezetes jelfa volt a „Farkasakasztókörtvély”, az uradalom délkeleti sarkában, Szentlászlóhalma után az ikertörzsű tölgy. Dél felől – Kappanhalom és Szárhomok[1] dombjai között – kiterjedt tölgyes, a Tölerdő húzódott. No, ennél az erdőnél le is táborozhatunk kicsinyég! Nem annyira az árnyas lombok adta enyhely miatt – inkább, mert ez volt a legelső tűzfészek, ahol az egymással határos birtokok között fellobbant az ellenségeskedés lángja.

A királyi rendelet három település: Cegléd, Kőrös, Kecskemét közös használatára bocsátotta az erdőséget, emellett a törteli, tetétleni, de még a karai kun szállásokról is idejárogattak haszonfáért. Az apácák sajnálkozva figyelték az egyenes derekú tölgyek fogyatkozását, végül a környékbeli kunoknak megtiltották a fanyűvést.

Itt kívánkozik tollhegyre az a gyanú, miszerint az ájtatos életű szerzetesasszonyok javaikat illetően eléggé önzőek voltak! Bár a birtokháborításokban, tulajdonvitákban ártatlan áldozatnak tűnnek, leginkább kezdeményezői lehettek a perpatvaroknak… Igazukra legyen mondva: a verekedés akkor kezdődik, ha a másik visszavág – és lám, egyszer csak visszavágott! Hiába erősítette meg 1407-ben Zsigmond király az első határjárási oklevélben foglaltakat és a közös erdőhasználati jogot; eljött az idő, amikor a Tölerdőben kőrösiek rabolták ki a félholtra vert ceglédi favágókat!

Azonban Zsigmond sem csupán békét osztogatott, hanem birtokokat is. Csitította a viszálykodókat, eközben ő adományozott Ceglédhez tartozó területeket Feketehalom környékén Nyárasapáti Sebestyén ivadékainak, többszáz éves ellenségeskedést alapozva meg ezzel! Meg aztán, az őt követő uralkodók se túlságosan ügyeltek arra, mikor bársonypiros kívül a királyi köpönyeg, s mikor selyemkék bévül: forgatták kedvük szerint… A néhány évtizede még egyedüli birtokos apácarend tulajdonát kevély földesurak és szolgálataikért földdel jutalmazott kisnemesek tépázták, szorongatták a gyepűk túloldaláról. Ettől kezdve vége-hossza nem volt a torzsalkodásnak. Könyvbe lehetne köttetni az egymás ellen elkövetett galádságok lajstromát! Hol az apácák tiszttartója kaszáltatta le a Nyárasapátiak gabonáját, hol azok orozták el a ceglédiek őrletését ökröstül, szekerestül. Ugyanígy tusakodtak a szentéletű klarisszák észak felől a szelei uradalommal, keletről a nagyhatú Wezsenyi Lászlóval, déli oldalról a nagykőrösi és mikebudai nemesekkel, nyugati irányból az Irsai meg az Alberti családokkal. Megdézsmált termés, elhajtott gulyák, kifosztott jobbágyok, jajszó és szitok… Mindenki hitte, hogy pont kerül a perpatvar végére, midőn trónralépésének hetedik évében Mátyás király elrendelte a ceglédi határokat rögzítő teljes bejárást – hiszen őt az „Igazságos” előnévvel illették országszerte!

Pálóczi László országbíró nem bíbelődött ám holmi közbeszerzési eljárással és megbízási szerződéssel! A királyi kúria részéről Kutenyai Tamás jegyzőnek adott parancsot, másfelől a budai káptalant utasította a határjáráson résztvevő hivatalos személy kijelölésére. Az egyházi tanácskozáson – melyen a klarissza apátnő is részt vett – Fülöp kanonokot választották discretus[2] küldöttnek. Mérget vehettek rá, hogy a rangkórságtól szenvedő, gyomorbajos kinézetű pap minden tőle telhetőt megtesz a klarisszák képviseletében. Elköszönéskor a priorissza még egyszer, nyomatékosan figyelmeztette: – Egy minutára se tévessze szem elől rendünk érdekeit, kanonok uram! Ragaszkodjék mindvégig a Nagy Lajos idején kijelölt határvonalhoz, bárhogyan is követelőznek majd a szomszédok, adományleveleiket lobogtatva! Tamás deákra ne legyen kegyelmednek gondja: ceglédi intézőnk gazdag vendéglátással meguralja, s ízletes étkekkel, zamatos itókával affelé tilajgatja őkelme szándékát, hogy jó néhány pereskedésre hajló birtokos kimaradjon a jelentésből…

Május közepén lóháton indult Budáról a kéttagú bizottság, csekély számú kíséretük (mármint a kanonok diakónus szolgálója) mögöttük igyekezett csökönyös szamarán. Néhány napig a ceglédi tiszttartó vendégszeretetét élvezték – úgymond, amíg a határjeleket felállító kétkezi jobbágyok kijelöltetnek.

– Addig is töltekezzenek, nagyuraim! – tessékelte őket terített asztalhoz a gazda. – Gyűjtsenek erőt, mielőtt nekivágnak a határnak!

A savanyú képű kanonok csak ímmel-ámmal csipegetett, turkálta az ételt; bezzeg Kutenyai Tamás étvágyát jól ismerte, aki a gyomrán keresztül akarta kezessé idomítani! Sorra tüntette el a tálakból a párolgó vadrécelevest, tárkonyos bárányt, rozmaringos kappansültet, s egyre-másra ürítgette kupájából a jóféle öregszőlői nedűt. Hol fért el abban az egyszálbél-mivoltában a rengeteg finomság, ki tudja… De még csak meg sem dudorodott köldöktájon!

Urunk mennybemenetelének ünnepe előtti szombaton[3] kezdték meg a birtokhatárok feltérképezését. Induláskor az intéző sódarral 4, friss cipóval teli iszákot akasztott a jegyző nyergére jobbról, balról kecskedudányi borostömlőt.

– Hogy kézre álljon, ha bármiből ínség közeleg! – buzgólkodott, majd közelebb hajolva folytatta: – Hanem jól értse a szavam, deák uram! Nem lenne bajunkra, ha a jegyzékre mentül kevesebb panaszos kerülne, rangját és jogait illetően…

*

Szárhomok dombjánál fogtak hozzá a száz évvel korábban megnevezett határjelek azonosításához, ám ebbéli törekvésükben máris öt jelentkező akadályozta meg őket. Hiába rángatózott intőleg Fülöp kanonok szemöldöke, majd szájsarka, végül az egész ludály 5 tökfeje; a deák szorgos lúdtoll-percegéssel rótta az árkusra neveiket – bár nem írta egyik elé sem a „nemes” vagy „de Genere” titulust. Úgy gondolta, ha elhagyja rendjük-rangjuk felsorolását, eleget tesz a tiszttartó elvárásainak is, meg a küldetésének is…

Az egyik tiltakozó birtokos – név szerint Derencséni Miklós – merőn nézte egy ideig a tollnokot, majd fejbiccentéssel félrehívta nemzetes társait.

– Figyelmezzenek reám, jó urak! – mormogta halkan. – Először nem jutott eszembe, honnan ismerős nékem ez a deák… hanem az imént, ahogyan kutakodva reánk tekintett, megvilágosodtam! Ez a határozott, nagy orr, s az írnokföveg alól kibomló hullámos hajzuhatag; ez a vizsgálódó szempár, a délceg testtartás… – Végképp suttogóra fogta a hangját: – Higgyék el kegyelmetek, ráismerek még királyunkra, jó Hunyadi Mátyásra! Biza, ő bújt írnokgúnyába az igazságot keresvén, mint annyi másszor megtörtént egyéb országrészeken!

Derencséni Miklós és Kátai Lénárd ebben a hitben nyeregbe szállt, és csatlakozott az „álruhás király” kíséretéhez…

Napszálltára hajlott az idő, amikor több határjel érintése után, a Bercelhegyének nevezett helyhez érvén sehogyan sem találtak rá a Farkasakasztókörtvélyre. Keresgélés közben egyszerre csak lópaták közeledő dübörgésétől kezdett rengeni a föld, és a dombhajlat mögül előbukkant hajdúi élén Irsai Antal. Megtiltotta a határjel felállítását, mondván: – Az a bizonyos körtvély innen vagy öt nyíllövésnyire délre fekszik, kidőlve!

Azt már nem tette hozzá, hogy előző télen az ő parancsára vontatták odáig, tizenkét pár ökörrel…

Néha megtapogatta mentéje alatt a szorosra kötözött bőrerszényt, amiben száz aranyforint lapult arra az esetre, ha a határjárók elfogadják hiteles jelül a vén körtefa korhadó maradékát ott, ahol van. A bizottság méricskélése, tétovázó hümmögése közben Derencséni Miklós odaóvatoskodott Irsai uraság mellé, s a fülébe lehelte: – Vigyázzon kied, hogy mit mond, s mit teend! Ez a királyi jegyző nem deák, hanem maga a király, deákmaskarában!

– Hinnye, ebugatta! – kapta el a kezét Antal nagyúr az erszényről, mintha legalábbis tüzes vasat markolászott volna. – Lám, már fejem híján lennék, ha megpróbálom megvesztegetni a nótárius álcájába bújt Mátyás királyt!

A főurakkal, nemesekkel kibővült kis csapat egy elhagyott pajta védelmében töltötte az éjszakát. A deák számára frissen tépett cserlombot terítettek derékaljnak, csak a mogorva kanonokot hagyták tüsszögni az avas szénából összekotort almon.

Reggel Tamás jegyző kipihenten ébredt. Jólesően nyújtózkodott, s kijelentette: – Ilyen jót még királyi baldachin alatt sem lehet aludni, az már bizonyos!

– No, mit mondtam? – hunyorított Derencséni uram jelentőségteljesen Irsai Antalra. – Elárulta magát, óvatlan szavával!

Fülöp főtisztelendő viszont meglehetősen rozzant állapotban szédelgett elő: borzas hajából szénaszálak meredeztek, szeme, orra bedagadva… A helyismerettel bíró kísérők rövidebb utat javasoltak a továbbhaladáshoz, ám a kanonok ravaszkodást sejtett a jóindulat mögött. Makacsul kitartott, holott akkorákat prüszkölt, hogy hátasa – egyébként nyugodt léptű, békés herélt – ijedtében háromszor is kivetette a nyeregből, mire Cseke 6 templomának romjaihoz értek.

Az északi, majd a keleti határszakaszon alig akadt ellenlábas szomszéd, így jól haladtak a határjelek felújításával. Délnek kanyarodva Feketehalomnál Nyárasapáti László állta hadinépével útjukat. Továbbhaladásukat ugyan nem akadályozta meg, de azt igen, hogy földhányásból határjelet emeljenek a dombon.

– Zsigmond király adományozta Sebestyén ükömnek ezt a földet, én pedig semmivel nem szolgáltam rá, hogy Mátyás visszavegye tőlem! – ordította, magasra tartott kezében rázva a régi pecsétes okmányt.

– Huh, mi lesz ebből! – pillogtak a jól informáltak behúzott nyakkal, ám a királynak vélt Kutenyai Tamás rezzenetlen arccal, higgadt tollvonásokkal vetette pergamenre a heves tiltakozás lényegét. Következett a már megszokott felvilágosító sutyorgás, amitől menten elfehéredett László nagyúr arca: – Akkor az Úr legyen hozzánk irgalmas! György bátyám Kappanhalmán innen, a jeles tölgynél várakozik vitézeivel. Megfogadta, ha odáig merészkednek a határjárók, vérüket veszi, és az ikerfa ágaira aggatja zsigereiket – utána rabló kunokra keni a gyilkosságot!

Kátai Lénárd legott gyorslábú paripájára fordult, és szélsebesen előrenyargalt, hogy megakadályozza Nyárasapáti György végzetes ballépését, az álruhás király felkoncolásában.

Mire a bizottság tagjai – átgázolva a Szentlászlóhalma dombocskáját övező mocsaras vidéken – az ikertörzsű hatalmas tölgyhöz értek, előkészített éjszakai szállást találtak, s éppen kész-pirosra sült egy jobbacska tinó a parázs felett. Tamás deák úgy megilletődött ekkora figyelmességtől, hogy a tiltakozásban soron következő György úr nevét imígyen jegyezte le: Nobile Georgius de Genere Nyarassapathy 7… Fülöp kanonok tehetetlenül legyintett. Végtére is mindegy volt már, hiszen jóval több határjelnek jelentkezett panaszosa, mint ahányat békével felállíthattak.

Az egyeztető bíróság elé Budára rendelték az érintett feleket, megidézték a klarissza apácák ceglédi tiszttartóját is. A vidéki élethez szokott atyafi korán ébredt az idegen helyen, s némi papramorgótól nyakasan nézelődve egyszerű barna köntöst viselő, ismerős alakot látott a palotaudvaron átsietni oda, ahova a király is gyalog jár… A felismerés villámló haragja mennydörgött lecsüngő bajusza alól: – Hitszegő, bestye deákja! Lám, pocak hegyeskedik köpenyed alól, annyit zabáltál asztalomnál! Bezzeg az átkozott pennád nem fogott a szerzetes úrasszonyok javára, amint azt teendődnek meghagytuk!

Hiába csitították alabárdjuk nyelével a marcona ajtónállók, még inkább óbégatott. Vesztére, mert ő meg éppen a Budán tartózkodó valódi királyt hitte Tamás nótáriusnak…

Hunyadi Mátyás úgy megharagudott, hogy aznap nem is született döntés a vitás határok ügyében – ellenben saru helyett az intéző mindkét talpára huszonötöt húzatott, az abonyi és a rékasi határban pedig újabb területeket ajándékozott széjjel. Hadd szakadjon az apácák nyakába még vagy kétszáz évre való pereskedés!

Igazságos volt Mátyás király? Dehogyis: csupán hiú… Az a sértés, a pocakját illetően – nagyon az elevenjébe talált!

*     *     *

 

1 a mai „Gyurka-domb” Csemő közelében

2 bizalmas, megbízható

3 május tizennyolcadikán

4 sólében pácolt, füstölt hús

5 hosszúkás, ovális

6 elpusztult falu a mai Birincsek területén

7 György nemesúr a Nyárasapátiak nemzetségéből

(Kép: Határkő a Csemő melletti erdőben, valószínűleg Cegléd és Nagykőrös külterületének határát jelzi.)


Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Visszatért Peller Károly zaklatója: a feleségének adja ki magát

Peller Károlyt közel 10 éve üldözi zaklatója, K. Hajnalka....

Kick-boksz sikersorozat

Június 14-én Bogdán Vencel a 29. Budapesti kick-box világkupán...

Hogyan válasszunk áramláskapcsolót a szivattyúhoz?

    Az áramláskapcsolók meghatározó szerepet játszanak a szivattyúk hatékony működésében,...

A nyelvi nehézségek leküzdése társasjátékkal

    A társasjátékok önmagukban izgalmas élményt adnak a közös játékon...

Asztalkultúra – milyen tanácsokat érdemes megfogadni?

  Az asztalkultúra jelentőségét nem kell a vendéglátásban dolgozók részére...