5.4 C
Cegléd
2026. április 19. vasárnap
spot_img

Szombaton látványos lovas program a Laskán

– Karüsszel versenyeket rendeznek szerte a világban. Mi a legnehezebb egy profi bemutatón és ehhez képest mit tudtak megtanulni a gyerekek?

– Egy profi versenyen vannak oldal léptetések és olyan nehéz feladatok, amihez egy díj ló kell, nem pedig iskola ló. Ezekkel a lovakkal nem tudnánk nehezebb feladatokat teljesíteni, mert nem olyan érzékenyek, mint egy díj ló. Alakzatok terén elég látványos a koreográfiánk, amit ki lehetett hozni ezekből a lovakból, azt a gyerekek megcsinálják velük.

– Hogyan válogattátok ki a gyerekeket, mióta készültök és hogy látod, készen állnak a feladatra?

Csiló Attila: – A gyerekeket a Füle Tanya lovas szakkör tagjaiból és az ide járó magán lovasokból választottuk ki. A gyerekek kiválasztása után azt kellett még megoldanunk, hogy kinek melyik ló “fekszik” igazán. Mindegyik ló meg tudja csinálni a feladatokat, de hogy ki melyik lóval boldogul jobban és hogy érez rá az adott lóra, az külön feladat volt kitapasztalni. Öt hete készülünk a produkcióra. Az elején persze izgultak a lányok, de mostanra mindenki odateszi magát, már nyugodtabbak. Szerintem jó lesz a bemutató!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A hatékony roll-up bannerek titka

A roll-up bannerek mára az egyik legkedveltebb eszközök közé...

Hogyan segíthetik a pénzügyi lehetőségek vállalkozását?

A vállalkozások világa folyamatosan átalakul, és a fejlődési lehetőségek...

Több látogató a weboldaladra? Itt az ideje a SEO-nak!

És nem vagy egyedül azzal az érzéssel, hogy mindent...

Lőszereket gyártott és árult egy ceglédi férfi

Illegálisan gyártott és árult lőszereket egy ceglédi férfi, aki...

Szemét gyulladt ki Abonyban

A lakosok a szemetelést és a hatóságok felelősségét vitatják Pető...