20.9 C
Cegléd
2024. június 26. szerda
spot_img

Száműzetésben mindhalálig

BIZONYÍTÉK HÍJÁN. A ceglédi Vágó Béla és más első világháborús hadifogoly sorstársa fogságba eséséről, illetve későbbi életéről nincsenek írásos dokumentumok, amelyek történelmi bizonyítékul szolgálnának. Hivatalosan arról sincs ismeretünk, hogyan kerültek egyáltalán Közép-Ázsiába bármilyen módon magyar hadifoglyok.

„Kedves apám, tudatom veled, hogy én egéséges vagyok mejhez hasonlót tiszta szívből kívánok. Hogyha megkapják a levelem írják meg nekem életben vannak-e mindnyájan: Mariska, Imre, Jani meg Gyuri testvéreim. én itt élek Középső Ázsijában, Turkesztán dolgozok asztalos, én megnősültem egy lányom meg egy fiam van. Ezzel bezárom levelem. Tisztelem és csókolom mindnyájukat a messze távolból. Béla” Ezeket a sorokat Vágó Béla így írta szüleinek tizenhét évvel eltűnése után, 1931. november 28-án. A messzi távolban feladott levelezőlap két év alatt ért Magyarországra, a postai bélyegző tanúsága szerint 1933-ban.
– Ezt a lapot ereklyeként őrzi a családunk – mutatja ceglédi otthonában Magyar István, majd elmagyarázza, hogy Vágó Béla az ő nagyapja testvére volt. – A későbbi levelezésből megtudtuk a részleteket is. Az oroszok rövid fogva tartás után gyakorlatilag szabadon engedték a foglyokat, egyedül azt kötötték ki, hogy hazájukba nem mehetnek vissza. Béla bácsi szabad emberként új életet kezdett, munkát keresett. Egészen Közép-Ázsiáig vándorolt, a 200 ezer lelket számláló üzbegisztáni Begovát városban (ma Bekabad) telepedett le. A helyi cementgyárban asztalosként dolgozott, betonelemek öntéséhez készített fából sablonokat. Feleségül vett egy orosz nőt, Mariját, aki a házasságba vitte a leányát is. Ezután három fiuk született: Béla (Vologya) 1931-ben, Valentin 1937-ben és Miklós (Nyikolaj) 1942-ben. Közülük ketten mérnöki diplomát szereztek.
Tehát majd’ húsz év után derült fény a családi titokra: a ceglédi szülőktől és rokonoktól sok-sok ezer kilométerrel arrébb Vágó Béla boldogan élt asszonyával és gyermekeivel. Közben többször próbálkozott életjelet adni magáról, de levelei mind eltűntek a hosszú postai úton. Érdekes módon 1933 után ez megváltozott, csakhogy addigra a magyar nyelvet kezdte elfelejteni, amint arról 1934. február 10-én írt: „Kedves Gyuri bátyám én nagyon sokat elfelejtetem magyarul beszélni és írni most irom eszt a levelet nagyon nehezül mert minden betű oroszul jöt a kezembe.”
– Béla bácsi a szovjet időkben többször haza akart települni, meg is tette az ezzel kapcsolatos lépéseket – meséli tovább a sokáig külföldön tanárként dolgozó, majd hazatérve vállalkozóként boldoguló Magyar István, aki idős édesanyjától még ma is sok történetet hall a Vágó famíliáról. – A magyar hatóságoknak gyanús volt a kiléte, a család többször is igazolta, hogy az ő Vágó Bélájuk csak névazonosságot mutat a kecskeméti születésű kommunista politikussal, aki az 1919-es Tanácsköztársaság alatt Kun Béla szűk köréhez tartozott, s akit a Szovjetunióban Sztálin a „munkásmozgalom mártírjai” közé emelt. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy a kérvények a szovjet bürokrácia útvesztőiben eltűntek, és a hazatelepülés sosem valósulhatott meg. Béla bácsi 1956-ban úgy halt meg, hogy nem láthatta viszont magyar hazáját és ceglédi szüleit, ismerőseit. Pedig nagyon szeretett volna jönni, egyik levelében meg is jegyezte: „Ne írjatok többet, majd személyesen találkozunk.” Halálos ágyán legkisebb fiát, Miklóst arra kérte, hogy tartsa a kapcsolatot a magyar rokonokkal.
Vágó Béla orosz feleségével együtt a begováti temetőben nyugszik. Utolsó kívánsága teljesült, hiszen fiai többször jártak Magyarországon. Ők már csak egy-két szót és néhány dalt, mondókát tudtak édesapjuk anyanyelvén, amelyeket tőle tanultak. Nálunk tolmács segítségével, illetve „kézzel-lábbal” egészen jól eldiskuráltak. Jó ideig leveleztek, mostanság inkább Skype-on beszélnek.
A fiúk közül Béla és Valentin már nem él. Valentin és Miklós családja a Szovjetunió szétesése után a Harkov közeli orosz városba, Gubkinba költözött. Miklós nem szegte meg a fogadalmát: kapcsolatban maradt a ceglédi hozzátartozókkal. Legutóbb 2012-ben járt itt, 44 évvel hajdani látogatása után. Béla leszármazottai Üzbegisztánban maradtak, anyagi helyzetük miatt meg sem fordul a fejükben, hogy külföldre utazzanak.
S mintha egyre nagyobbak lennének a földrajzi és nyelvi akadályok, a kinti Vágó família mai képviselői nem annyira lelkesek, mint elődeik voltak, nemigen érdekli őket a múltjuk. Telik az idő, halványulnak az emlékek. De az remélhetőleg mindig érdekes marad számukra, hogy egy örök száműzetésre ítélt magyar katonától származnak.
 
Szerző: Borzák Tibor -Az írás a Szabad Föld online kiadásában jelent meg 2015 június 16-án.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Infineon szakértők a ceglédi Közgázban

2023. augusztus 22-én az Infineon Technologies Kft. együttműködési megállapodást...

Új SPAR-üzlet a körforgalomnál

Egy újabb SPAR-üzlet nyitotta meg kapuit Cegléden a közelmúltban....

Egészségügyi kitüntetés

A Magyar Ápolási Egyesület Pest Vármegye Területi Szervezete a...

Testépítés felsőfokon

Európa bajnok és Abszolút Európa bajnok lett május végén...

Nyáresti melódiák

Ezen a címen ad otthont egy különleges hangversenynek a...