9.4 C
Cegléd
2026. április 30. csütörtök
spot_img

Tehetséges Közgázos diák Szegeden

Szabolcs így ír az élményeiről:

2015. június 12-13-án részt vettema Szegedenmegrendezésre került IV. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozón. Pár hónappal ezelőtt Kotlárné Bíró Ágnes tanárnő javasolta a jelentkezést a rendezvényre. Még nem vettem részt ilyen nagyszabású tudományos konferencián, így nagy izgalmakkal vártam az eseményt. A rendezvényen találkozhattunk Erwin Neher Nobel-díjas biokémikussal, aki előadást tartott kutatásának eredményeiről. Elkísérte hozzánk felesége, Eva-Maria Neher is, aki az X-LAB nevű göttingeri kutató laboratórium igazgatója, ahol a világ szinte minden tájáról érkező tehetséges fiatalok dolgozhatnak együtt. Ennek a nagyszerű intézménynek a működéséről is meghallgathattunk egy prezentációt. Ezen két kulcselőadás között a Szent-Györgyi Mentorprogramban résztvevő diákok kutatásaiba nyerhettünk bepillantást. Nagyon felemelő érzés volt hallgatni, hogy ilyen fiatalon milyen nagyszerű eredményeket lehet elérni az orvosbiológia területén. Az előadások angolul folytak, ami rávilágított a szaknyelvi tudás elsajátításának fontosságára.

Az előadásokkal párhuzamosan egy 30 órás kutatáson vehettek részt a diákok tanáraikkal a Radnóti Miklós Gyakorlógimnáziumban. Egy-egy csoport 3 órán keresztül végezhetett különböző témában gyakorlati feladatokat. Nagy örömömre szolgált, hogy a növénygenetikai csoport munkájában vehettem részt, mivel ez a téma nagyon közel áll hozzám. A feladat az epigenetikai tényezők hatásának vizsgálata volt az Arabidopsisthalianavirágképzésében. A gyakorlat során megfesthettem egy adott génszakaszt, és megismerkedhettem a gélelektroforézis mechanizmusával.

A második napon került megrendezésre a gála, ahol átadták a Szent-Györgyi Talentum-díjat.

Ez a konferencia lehetőséget adott arra, hogy bepillantást nyerjek az egyetem és a kutatók munkájába és megismerjem a legújabb kutatási eredményeket. Kíváncsian várom a jövő évi konferenciát és az újabb eredményeket!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...