15.1 C
Cegléd
2024. június 13. csütörtök
spot_img

Tóth István „Az évszázad kiváló fotóművésze”

– Rád is emeljük poharunkat, hiszen július 26-án leszel 92 éves. „Pillantsunk vissza” az időben. Milyen családból származol?

– Képletesen a földből gyökerezem, paraszti nagyszülők családjából. Szép emlékem: anyai nagyapám mellé ültem a szekéren, kimentünk a határba, csodáltuk a természetet. Apám jövőjét már nem a föld, hanem a jegyzőség jelentette, ő nagyon szigorúan nevelt. Rajongva szerettem anyámat.

– A művészi tehetség örökség?

– Apámé. Szép hangja volt. Egyházi dalokat énekelt a templomban, s amikor halálos betegen kiült a kórházi folyosóra, énekétől zengett az épület. Én egyébként gyermekkoromban faragtam, agyagszobrokat készítettem.

– Hogyan került a kezedbe az első fényképezőgép?

– A háború után vásároltam az egyik szorult helyzetbe került barátomtól, az már akkor is „múzeumi”, lemezes masina volt. A következő egy általam átalakított kisfilmes apparát, amelyet az utcán szembejövő szovjet katonák „ösztönzésére” elcseréltem velük egy AgfaCaratra. Ezt ma is őrzöm.

– (Amikor a mesternél jártam, kezébe vette a gépet. Megható látvány volt: talán felszökő érzelmeitől remegő ujjai között szinte éneknek tűnt az öreg szerkezet kattintása.) Mikor vált művészi igényűvé a fotózás?

– Miután megmutattam képeimet Haller Frigyesnek, a kiváló fotóművésznek és fotószakírónak. Bár szigorú kritikát kaptam tőle („Jegyzetek Tóth István képeihez”), de tehetségesnek ítélt. Tőle tanultam meg a legfőbb alaptörvényeket: a fény és az árnyék összhatását, a tartalom, a forma és a technika egységét, illetve az ún. „gyomirtást”, ami azt jelenti, hogy nem maradhat semmi a képfelületen, ami nem tartozik a mondanivalóhoz.

– Mondanivaló… Jellemző az a történet, amelyet felidéztél. Találkoztál Hidvégi Lajossal, a tisztelt tanárral és helytörténésszel. „Lajos bácsi, merre mész?” – kérdeted. „Keresem az igaz embert” – válaszolta.   Ezt tetted te is, a képi pillanatokban emberi sorsok jelennek meg. Méghozzá úgy, hogy életismeretedből, emberszeretetedből, művészi tudatosságodból fakadóan megrendezed a képet. Mit jelent ez?

– Előre megtervezem, megszerkesztem és néha megrajzolom a felvételt. Tudatos, fegyelmezett a kompozíció. Bemutatok két példát: egyet a Pillanatok, egyet a Kortársak ciklusból. Vetélkedés vége: két nőalak drámai helyzete. Előtérben a csalódott, háttérben a kárörvendő, a karon ülő gyermekkel. Ide kell képzelnünk a harmadik személyt, akiért a vetélkedés folyt. Egy pohár víz:  Felkerestem Barcsay Jenőt, eltöltöttem vele egy napot. Fontos a portré alanyának megismerése, észrevétlen „tanulmányozása”.  „Mit csinálsz este?” – kérdeztem a mestertől. „Van egy priccsem, amikor elfáradok, ezen pihenek” – felelte. „Mégis jó volna valaki, aki adna neked egy pohár vizet” – szóltam részvéttel, s feltettem a lépcsőre egy pohár vizet.  Megvilágítottam, lefotóztam.

– A Boszorkánytánc világhírű lett, azonosítják veled, pedig „kilóg” a művészetedből, nem stílusazonos.

– Szolarizációval, azaz tónusleszűkítéssel készült (az osztrák Leopold Fischer találmánya), csak fekete és fehér marad, az éles vonalak elmosódnak. Egyébként egy néptánccsoport produkciójáról készült a felvétel.

– Erős a szép iránti vonzalmad, mint minden művésznek (is). Ezért tiszteled a női szépséget. Érdekes, hogy a nagy drámaköltő, Madách Imre akadémiai székfoglalójának (1864) ez volt a címe: A nőről, különösen aesthetikai szempontból. Egy mondat ebből: „A nő aesthetikai világunk legjogosultabb tárgya.” Ez a szemlélet ihlette aktok készítését?

– Lényegében igen, kiegészítve azzal, hogy számomra ez is az emberábrázolás egyik témája, eszköze volt. Hogy érzékeltessem: nem meztelen nő, hanem ruhátlan ember látható a képeken.

– Remélem, nem illetlen, ha ezek után arra utalok, hogy feleséged is képviselt igazi női értékeket…

– Ahogy mondani szokták: a ház asszonya, jó családanya – sajnos csak volt. Világba vitték például a Tóth-konyha hírét. Ő is művész volt, a gasztronómia művésze. A háttérben – hátteremben – állt, így segítette pályafutásomat.

– Miként képeid, te is bejártad a világot.

– Most csak Indiát emelem ki. Meghívtak egy konferenciára – egyedüliként Európából -, amelyet a fotográfia feltalálásának  százötvenedik  évfordulója alkalmából rendeztek, 1989-ben. Ehhez kapcsolódott a Tóth István-fotókiállítás Újdelhiben. Akkora sikert aratott, hogy a teljes anyagot megvásárolták. Jártam az utcákat, több mint ötszáz felvételt készítettem. Ebből az anyagból rendeztem kiállítást Cegléden Egy csepp India címmel, 1992-ben. Megjelent India  akkori nagykövete is, aki szerint képeim megérintették hazája szívét és lelkét. Ezután háromszor is felkeresett, hogy térjek vissza Indiába, végül elfogadtam a meghívást, egy hónapot töltöttem kint.

– Sokan csodálkoztak azon, hogyan lehet országismert, világhírű egy vidéki, ceglédi fotós.

– Illyés Gyula például azt mondta: „De uram, itt Budapesten lenne a helye!” A fővárosi kollégák valóban igyekeztek mellőzni, mert nem tartoztam a brancsba. Mindig ezt mondtam: Cegléd és környéke a táptalaj, amely erőt adott, innen értem el a világsikert.

– Hívtak „világszerte” is.

– Komoly ajánlatot kaptam New Yorkban, Bécsben, másutt is. Ezekre meg azt vallottam: Én megátalkodott magyar vagyok. Hű maradtam hazámhoz, városomhoz, a Csatorna utcához.

– Sokszor beszélgettem már veled, több kiállításodat megnyitottam.  „Portrét” készítettem rólad elmémmel, lelkemmel. Azt látom rajtad, benned, amit fotóidon – hiszen a kép képmás is, a kép te magad is vagy – , szóval ellentét a jellemző. Fény, árnyék. Jogosan lehetsz világnak feszülően elégedett, mégis mélabús vagy olykor.

– Fiamék szerető családja vesz körül, aranyérmes világsikereket értem el, de…

– De?

– Még mindig bánt, hogy több városvezető ígérete ellenére nincs (nem lesz…) Cegléden Tóth István galéria. Itt a nagy életmű!… „Csak” világvárosok őrzik fotóimat: New York, Újdelhi, Sidney, Helsinki, Párizs, Hamburg…És ne felejtsd: 92 éves leszek hamarosan.

– Ha az én szavam gyönge is a vigaszhoz, két költői  gondolat erősebb. A  művésznek „nincskora” (…), oly idős, amennyi a világ” (Radnóti Miklós: Köszöntő) „Vagyok – bolond szó. Voltál és leszesz.” (Madách Imre: Az ember tragédiája, III.szín)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

274 milliót ad a kormány a kórház vizesblokkjaira

A kormány 274,5 millió forint támogatást ad a ceglédi...

Kamerával vadásztak

Többek között Cegléden tartotta akcióját a rendőrség – a...

Életmű díj

Nagy megtiszteltetés érte a ceglédi fotóséletet: a Magyar Fotóművészek...

Egy ceglédi vagon életútja

Az élet néha érdekes meglepetéseket produkál, olykor olyan helyeken...

Jakab István Csáky Andrásról

Sajtótájékoztatót tartott a Városházán Jakab István, a Ceglédi Roma...