6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Kábítószer birtoklás és lopás

Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás a Bűnügyi Osztályon ismeretlen tettes ellen, aki 2015. július 18-án a hajnali órákban bement egy ceglédi lakóépületéhez tartozó műhelybe és onnan egy fűkaszát tulajdonított el. Az ismeretlen tettes ezt követően a lakóház mosdójának szúnyoghálóját is leszakította és így bement a lakásba, azonban a sértett megzavarta, ezért távozott a helyszínről.

B. Zoltán 23 éves törteli lakos ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 17-én Törtel, Zrínyi utca és Wesselényi utca sarkán – előzetes szóváltást követően – a sértetteket a megölésükkel fenyegette meg. Ezt úgy nyomatékosította, hogy a kocsijából elővett egy ez idáig ismeretlen tárgyat. Ezt követően beszállt a kocsijába és elment, majd pár perc múlva visszatért és ismét megállt a Zrínyi utcában, ahol ismételten megfenyegette a sértetteket.

A helyszínre érkező járőrök a 23 éves férfit elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Vizsgálati Osztály folytatja le.

B-né sz. Erika 44 éves ceglédi lakos ellen folyik büntetőeljárás, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 14-én 15 óra körüli időben Cegléd egyik bevásárlóközpontjában megtalálta a sértett elhagyott pénztárcáját és a benne lévő bankkártyát, egyéb okmányokat, valamint 30 ezer forint készpénzt eltulajdonította. A ceglédi nyomozók az asszonyt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

K. Tamás 34 éves csemői lakos a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. július 15-én 18 óra körüli időben szóváltásba keveredett az egyik szomszédjával. A szóváltás közben a gyanúsított elindult a szomszéd felé és kívülről rugdosni kezdte a kerítését, majd megpróbált bejutni az udvarra. Ezt a bent lévők úgy akadályozták meg, hogy belülről tartották a kaput. A bűncselekmény elkövetése során rongálási kár és személyi sérülés nem keletkezett, de a jelenlévőkben megbotránkozást, riadalmat és félelmet keltett. A férfi ellen garázdaság vétségelkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...